Ha még nem jártál a Hór-völgyben, akkor ez a túra kötelező: nem csak a patak és az erdő meseszép
Gyalog vagy biciklivel is nekivághatsz a Bükk egyik legszebb helyének.
A Bükk-hegység egyik legszebb táját hozza létre a Répáshuta mellett eredő Hór-patak, mely Mezőkövesdig tartó útja során a csodaszép Hór-völgyet vájja a hegyek közé.
A patak mentén négy nyugodt, kicsi település húzódik meg. Répáshuta lakói egykori mész- és szénégetők, üvegművesek, akiknek mindennapjaira a tájház emlékezik. Cserépfalu is intenzíven ápolja hagyományait, így a falu nemcsak a Hór-völgy kapuja, de kulturális gyöngyszeme is. Továbbhaladva Bogács borvidéke, pincéi és termálforrása következik, majd Mezőkövesd városa, ahol a Zsóry-fürdőt és a Matyó Múzeumot keresik fel a legtöbben. A települések megcsodálásán kívül azonban az erdőnek is megéri nekivágni, hiszen a Hór-völgy a túrázók számára igazi paradicsom.
Túrák a Hór-völgyben
A Hór-völgy Magyarország leghosszabb - 23 kilométeres - völgye, mely a Bükki Nemzeti Park egyik gondosan ápolt és féltett kincse. A völgy egykor fontos útvonal volt, melyen Mezőkövesd és Diósgyőr között lehetett közlekedni. A szurdok egyik bejárata Cserépfalunál található.
A környék a régészet szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bír. A közelben található Suba-lyuk barlangban ugyanis egy neandervölgyi nő és egy gyermek csontjaira, valamint számos eszközre bukkantak, sőt, a népvándorlás korából is sok minden izgalmas került elő. A barlangot a völgy déli szakaszán a patakhoz képes mintegy 40 méterrel magasabban találod.
Ha Cserépfalu mellett a hegygerincre is felkapaszkodsz, a titokzatos Ódorvár romos maradványai mellől letekintve gyönyörű látvány tárul fel, a Dél-Bükk csipkés vonulataival és a környező falvakkal. Lefelé ereszkedve a cseppkövekben gazdag, csak engedéllyel látogatható Hajnóczy-barlang és az egykor itt élt erdészek munkáját bemutató Oszlai-tájház esik útba.
A környékből nagyszerű rövid ízelítőt ad, ha az Ördögtorony tanösvényt választod, mely mindössze tíz kilométer hosszú, és Cserépfalutól Cserépfaluig körben vezet. A 20 állomásból álló séta alatt megismerheted a helyi mészégetők életét, a Millenniumi-kilátót, a Hór-völgy egy szép szakaszát, Cserépfalu Kisamerikának gúnyolt barlanglakásait, az itt talált leleteket, a környék földtani sajátosságait, köztük a kaptárkőként is emlegetett ördögtornyokat.
A Hór-völgy biciklivel vagy gyalogosan is bejárható emellett Bogácsról vagy Hollóstetőről indulva, ahonnan köves-murvás ösvény vezet végig az erdő egy nagyon szép, buja szakaszán.
Itt akár egy közel 60 kilométeres körtúrát is lehet tenni, Bogács, a Subalyuk, az Oszlai-tájház, a Balla-völgy és a Hór-völgy összenyílásánál fekvő Tebe-rét, Bükkszentkereszt és határában a Lófő-tisztás, ahol IV. Béla harcolt a tatárokkal, majd műúton Répáshuta, vissza Cserépfalu és végül ismét Bogács állomásokkal.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Állat- és növényvilág
A völgy turisták számára kijelölt útját a tiszta vizű Hór-patak kíséri, ám nyáron gyakran nagyon kevés a víz a mederben. Ennek ellenére a vidéke növény- és állatvilágával is nagy élmény megismerkedni. Akik igazán szerencsések, akár az út pocsolyáiban is találkozhatnak hűsölő szalamanderrel, míg a környék igazi ritkasága a rejtőzködő életmódjáról híres vadmacska. Emellett az erdők összes nagyvadja, a sünök, a cickányok és a pelék a Hór-völgy gyakori lakói.
Az egyedülállóan fajgazdag terület erdői még viszonylag fiatalok, a Hór-völgy Erdőrezervátum részét képezik, mely több mint négyszáz hektárra kiterjed. A völgy peremén emelkedő Perpác hegyoldalában sajmeggyes karsztbokorerdő kíséri az utat egészen az Ódorvárig, másutt csereseket, tölgyeseket, szilasokat, melegkedvelő tölgyeseket találsz. A dús aljnövényzetben számos - gyakran ritka - páfrányfajok, kicsi mogyorócserjék, apró virágok fordulnak elő.
A Kéktúra legszebb szakaszai
Csak keveseknek adódik lehetőségük arra, hogy a Kéktúra teljes egészét bejárják. Mutatjuk a legeslegszebb szakaszokat, amik tényleg kihagyhatatlanok minden túrázó számára.
A képek forrása: indafoto.hu / tmfagy, Teteneverdle, cserépfalu.
OLVASD EL EZT IS!
- balaton
- falusi turizmus