Erdély gyöngyszeme a mesebeli autóút: a Transzfogarasi út a világ egyik legszebbje

A Transzfogarasi út Erdély álomszép sztrádája, amit világszerte csodálnak.

Erdélyi Transzfogarasi út

A Transzfogarasi út, vagy más néven a 7C jelzésű országút a Fogarasi-havasokon vezet át észak-déli irányban, 90 kilométer hosszan. Hajtűkanyarokkal teli, kacskaringós vonala a világ legszebb országútjai közé emeli.

Az álomszép Transzfogarasi út Alsóárpást köti össze Curtea de Argeș községgel, és már az 1970-es évek óta használatban van. Legalábbis a nyári és kora őszi szezonban, mivel november környékén, az első nagy havazásokkal lezárják a lavinaveszély miatt, és csak júniusban vagy júliusban nyitják újra.

A csodaszép Transzfogarasi út

Mesebeli tájakon, viaduktokon, hidakon, alagutakon át vezet a sztráda, amelyet eredetileg pedig katonai célokra szántak. Az út olyan gyönyörű úti célokat is megközelít, mint a Vidraru- és a Bilea-tó, gyakran felkelti a fotósok figyelmét is. Bár álomszép, valójában nagyon veszélyes is, sok baleset fűződik hozzá.

A Fogarasi-havasok erdőségein átvezető Transzfogarasi út kedvelt téma a fotósok körében, hiszen madártávlatból csakugyan gyönyörű látvány.
Fotó: CalinStan / Getty Images Hungary
Az ősz különleges pompával vonja be az utat ölelő erdőket.
Fotó: Calin Stan / Getty Images Hungary
Fotó: hakule / Getty Images Hungary
Nem csak az úton közlekedők között vannak áldozatok. A sztrádát katonák építették, közülük negyvenen haltak meg az építkezés közben a robbantások és más balesetek miatt.
Fotó: Jenyateua / Getty Images Hungary
A Transzfogarasi utat egyébként Ceaușescu román diktátor építtette, és eredetileg katonai célokra szánta, arra az esetre, ha Csehország után Szovjetunió Romániát is megszállná, beleszólva a belügyekbe.
Fotó: Calin Stan / Getty Images Hungary
Az első porhó talán még a Transzfogarasi-úton érheti az autósokat, a masszívabb havazás idején azonban egy részét lezárják a forgalom elől lavinaveszély miatt.
Fotó: Calin Stan / Getty Images Hungary
A Bilea-tavat télen is látogatják a turisták, autó helyett ilyenkor a Bilea-vízeséstől felvonóval lehet feljutni a tóhoz.
Fotó: VladimirGerasimov / Getty Images Hungary
A Bilea-tó téli népszerűségét annak köszönheti, hogy évről évre különleges jégtemplomot és jéghotelt építenek a partján.
Fotó: johny007pan / Getty Images Hungary
A Transzfogarasi út környéke mesébe illik: a cikkcakkos út mellett, a Fogarasi-havasok hegyoldalaiban birkák, marhák és disznók százai legelésznek.
Fotó: fotokon / Getty Images Hungary

(Borító- és ajánlókép: Getty Images Hungary.)

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük