Eltűnt egy különösen értékes sziget Budapesten: elkotorták, pedig a Duna védett kincse lehetne ma

A Margit-sziget kis testvére volt az eltüntetett Fürdő-sziget.

GettyImages-1257428248
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Budapest Atlantiszának is nevezik a néhány száz évvel ezelőtt még javában élő dunai Fürdő-szigetet, amely azonban már a múlté. A Margit-sziget kis testvére az 1800-as évek végén tűnt el végleg.

Az apró szigetecskét régi civilizációk is birtokba vették, már az ókori rómaiak nyomai is felfedezhetők voltak rajta, amelyet részben Rómer Flóris, a magyar régészet atyjaként is ismert püspök tárt fel, valamint Szabó József geológus jegyzett le - derül ki Kordos Szabolcs Egy város titkai - Budapesti legendák - legendás budapestiek című kötetéből.

Az eltűnt budapesti Fürdő-sziget

Valódi tüneménynek nevezte a geológus beszámolójában az 540 méter hosszú, 108 méter széles szigetet, ahol több mint félszáz forrás tört felszínre, melyek között akadt 58,8 fokos is: nem meglepő, hogy a rómaiak előszeretettel fürdőztek itt. A szigetről 1857-ben Fürdősziget Pest és Buda között címmel írt Szabó.

Egy 1868-as térképről az egykori sziget pontos helye is kiderült: ha még létezne, legjobban a mai Árpád hídról lenne látható, az Óbudai-sziget szomszédságában, az egykori Transaquincum, nagyjából a Dagály Termálfürdő és a Rákos-patak torkolatának magasságában.

Az egykor stratégiai fontosságú helyen levő kis földdarab egészen az 1800-as évek második feléig nagyra becsült része volt a dunai térségnek, noha több árvíz letarolta az alacsonyan fekvő pontjait. A halálos ítéletet mégis a dunai hajózás fejlődése jelentette számára.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az 1873-74-es folyószabályozási munkák során nagy akadályt jelentett, a hajózás megkönnyítése érdekében pedig végül megszületett a döntés: úgy, ahogy van, elkotorják az értékes kis szigetet. Az évezredes római kori emlékeket, falakat is megsemmisítették a gépek, csak egyetlen egyméteres oltárkő maradt meg, amelyet az istenségként tisztelt Dunának építettek az elmúlt korok népei. Az elkotort földdel a Margit-szigetet töltötték fel.

Néhány évvel ezelőtt elkezdték a kutatók a területet hőradaros repülő szerkezettel feltérképezni, és kiderült, hogy ma is meleg vizű források tömkelegei szöknek fel a víz medrében az egykori Fürdő-sziget területén, ekkor bebizonyosodott, milyen értékes természeti kincstől esett el a főváros a 20. századra a hajózás fejlődése miatt.

Cikkünk Kordos Szabolcs Egy város titkai - Budapesti legendák – legendás budapestiek című kötete alapján készült.

szakacskonyv


Kordos Szabolcs Huszár Dávid különleges fotóival illusztrált új könyvében Budapest számos szegletének, épületének, ismert és ismeretlen helyének titkait tárja fel. Elvisz bennünket az Anker kupolájába, Pest híres és hírhedt mágnásainak palotájába vagy éppen a Titanic-katasztrófa orvosának rendelőjébe. Bemutatja az eltűnt városrészeket, az egykor ünnepelt hírességek otthonait, és közben megismerjük azokat az embereket, sorsokat, történeteket, amelyek ezt a várost alakították.

Nem történelemkönyv ez, hanem vérbő, gyakran komikus, másszor tragikus privát kalandozás térben és időben. Megelevenedik a múlt, és megszólalnak a leszármazottak, a szakértők és a mai lakók. A könyv elolvasása után garantáltan nem tudsz majd végigsétálni úgy Budapest utcáin, hogy ne a város rejtvényeit keresd a homlokzatokon!


Kiadja a 21. Század Kiadó.

Ára 5242 forint.

(Képek: Wikipédia/Vander, Getty Images Hungary.)

Érintetlen szigetek Budapest mellett

A Budapesthez közeli apró szigetek titkos kincseket rejtenek.

4 ismeretlen sziget Budapest környékén: van, amelyikre ember nem léphet

A Budapesthez közeli apró szigetek titkos kincseket rejtenek.

Elolvasom
Ezt is szeretjük