Visszatér a köztévé sikerműsora: ő lesz a műsorvezetője
Kiderült, új évaddal tér vissza a Magyarország, szeretlek! Már az is megvan, ki lesz a műsorvezetője.
Összesen 141 találat.
Kiderült, új évaddal tér vissza a Magyarország, szeretlek! Már az is megvan, ki lesz a műsorvezetője.
Sötétedés után bement a vízbe, és nem látták kijönni.
Apad a Duna, Paksnál pedig versenyt futnak az idővel. A következő két nap döntő lehet az erőmű működésének biztosításában.
Megkezdték a kőgát építését és két bárka elsüllyesztését Paksnál.
A területet azóta elkerítették.
Ritkán fordul elő, hogy az éjszakai Budapest nem fényárban úszik, most ez is bekövetkezett.
Egészen rendkívüli, ami a Dunával történik, a második világháborúban felrobbantott híd maradványait máskor a víz mélye rejti.
Videón a folyó hihetetlen változása.
A Duna medréből korábban soha nem látott mértékben tűnt el a víz, olyan kövek kerültek elő, amiket máskor nem lehet látni.
A kritikus helyzet után kedvező fordulat következett be a Duna vízállásában.
Egy különleges természeti csoda tért vissza a Dunára, amit érdemes sötétedés után meglesni.
Néhány otthoni ötlet, amivel bárki csökkentheti most az energiafogyasztását.
A Duna vízszintjének csökkenése miatt újabb paksi blokkot állítottak le, az erőmű pedig a bejelentés szerint vasárnap teljesen leáll.
Ezt a 14 települést érinti a korlátozás!
Ellátási zavarok keletkeztek.
Fontos bejegyzést tett közzé a gazdasági és energetikai miniszter.
Hetekig kritikus maradhat a hazai villamosenergia-rendszer helyzete!
Sokan nem tudják, hogy ezt tilos csinálni!
Már a 2-es blokk teljesítményét is a felére csökkentették az alacsony vízállás miatt.
Svájci hajó futott zátonyra a Duna romániai szakaszán.
Kedd reggel 9 órakor Budapestnél már csak 30 centimétert mutatott a vízmérce.
A Dunán és mellékágain több olyan kijelölt, legálisan működő szabadstrand található, ahol ingyen lehet csobbanni.
Több szabadstrand is elérhető a belvárostól nem messze.
Különleges mentőakció zajlott Budapest szívében.
Péter Szabó Szilvia egy fantasztikus anya-lánya napot tartott Emmával a Duna-parton.
A különös építmény egykor a dorogi szénszállítás fontos eleme volt, ma pedig Esztergom egyik legrejtélyesebb ipartörténeti emléke.
Fontos közleményt adott ki a Főpolgármesteri Hivatal.
A Duna mentén izgalmas turisztikai fejlesztések várhatók.
Azonosította a rendőrség a fiú holttestét.
A videó külföldön is népszerű.