
4 ismeretlen sziget Budapest környékén: van, amelyikre ember nem léphet
A Budapesthez közeli apró szigetek titkos kincseket rejtenek.


A Margitsziget és a Hajógyári zsivaja vagy a Szentendrei-sziget romantikája mellett akadnak olyan helyek a fővárosban és annak közelében, melyekről kevesebbet hall az ember. Néhány apró sziget titkos kincsként lapul meg a Duna vizében.
A nyugodt, fákkal ölelt vízpartok vonzzák az embert. Nincs ez másként Budapesten és környékén sem: a kellemesebb időben azonnal megtelnek a rakpartok korzózókkal. A fővároshoz közeli szigetek közül viszont nem mindenhova léphetnek be a látogatók.
Háros-sziget, az emberektől elzárt édenkert
A Budapest XXII. kerületéhez, Budafok-Tétényhez tartozó Hárosi-Duna-part mellett több apró sziget bújik meg, ami a látogatók számára nem, vagy csak korlátozottan, vezetéssel látogatható. A Háros-sziget az előbbi kategóriába tartozik, az 1993 óta országos védelem alatt álló területet az emberek elől elzárták, a helyi horgászegyesület területén túlra tilos a belépés.
A folyószabályozási munkák következtében félszigetté vált térség Budapest egyik legértékesebb élőhelye, melyet a Hárosi-Duna holtága választ el a nagytétényi Hárosi-öböltől. A háborítatlan terület híres látványos, esőerdőket idéző függőavaráról. Kiemelten értékes ártéri életközösségnek ad otthont, megfigyeltek már itt réti sast, kabasólymot, függőcinegét, berki tücsökmadarat, de mocsári teknősök és pézsmacincérek is élnek itt.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
A Háros-szigettel több apró sziget is szomszédos. Az északi partján túl található a vezetéssel látogatható, ugyancsak félszigetté töltött Hunyadi-sziget, a Szerelem-sziget és a vadregényes Kis-Háros-sziget, mely szintén csak vízi úton lenne megközelíthető, ám a belépés tiltott.
Palotai-sziget, az ártéri békaparadicsom
A Palotai-sziget 1999 óta fővárosi védelem alatt álló sziget, mely a IV. kerülethez tartozik, az Újpesti vasúti híd és a Rév utca között található. A területet két részre szakító, két védett rész közé beékelődő szennyvíztisztító telep megépítésekor mesterségesen félszigetté egészítették ki.

Az ártérben található sziget érdekessége, hogy a parti részek nagy része kiépítetlen, a gátak hiánya miatt az árvizek is gyakran elöntik. A sziget a Megyeri rév és a vasúti híd irányából is megközelíthető, az értékes füzes-nyárfás ligeterdő belsejébe egy ösvény vezet. Ízeltlábúak, békák, unkák lakják a helyet, de jégmadarat, őszapót, héját is megfigyelhet itt az ember, látványos növényritkasága a tócsákban növekvő rucaöröm.
Gödi-sziget, a dunavirág otthona
A Budapesttől északra, a Duna váci ágán található Gödi-sziget területe a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik, országos védettséget élvez. Az észak-déli irányú, hosszúkás homoksziget legnagyobb szélessége mindössze 100 méter, így különleges Duna-közeli hangulatot biztosít a látogatóknak.

Az árvizek gyakran elöntik, alacsony vízállás esetén a Duna bal partjától alig különül el. Nagyrészt puhafás ligeterdő borítja a területet, értékes faunájában megfigyelhetők a ritka puhatestűek, védett csigák, de számos rákfélének és a tiszavirághoz hasonló dunavirágnak is otthont ad, valamint több harkályfaj is megtalálható itt.
Molnár-sziget, Soroksár gyöngyszeme
Budapest déli oldalán, a Csepel-sziget szomszédságában a Ráckevei-Duna-ág kétfelé ágazik el: a két apró ág között hozta létre a Duna hosszú munkával a gyönyörű Molnár-szigetet, mely a XXIII. kerület, azaz Soroksár része. Bár a hely nem teljesen ismeretlen a természetjárók számára, a környező kerületeken túl élők többsége csak ritkán veszi célba. Pedig érdemes lenne: szárazföldi úton Soroksárról a Meder utcai hídon közelíthető meg, de Csepel-Királyerdőtől komp is közlekedik a szigetre, melyen kerékpár szállítható.

A vadregényes, zöld sziget egykor valóban a molnároké volt, a területen nagyjából ötven vízimalom őrölte a rozslisztet, hogy aztán csónakkal a fővárosba szállítsák azt. A sziget mindig is gyakran került a víz uralma alá, mégis tele van üdülőövezeti telkekkel. Vadsága több művészt megihletett már, a vízimadárban bővelkedő nádasok élővilága pedig igazi kincs a szigeten, így felkeresése remek kikapcsolódást jelent a család számára.
Hangulatos, gyönyörű falvak Budapest közelében
Budapesttől egy karnyújtásnyira nyugodt, szép falvak tömkelege érhető el, amelyek felfedezésre csábítanak, és maradásra bírnak.
(képek: Országalbum/OrsiVirag, juhaszj, Indafotó/bugyihusztár, siofok35.)
- sziget
- budapest
- budapest látnivalói
- főváros
- budapest környéke
- hazai kirándulóhely
- pihenés itthon
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!

- pest megye
- csepel-sziget