Fontos felhívást tett közzé a MÁV és a Volán: így utazhatnak január elején a bérletesek
A MÁV és a Volán is közleményt adott ki arról, hogy meddig érvényesek a decemberi bérletek.

Meghosszabbodik a decemberi helyközi- és helyi bérletek érvényességi ideje; a decemberi, illetve második félhavi helyközi bérletek január 9-ig érvényesek a MÁV-Volán-csoport helyközi vonat és busz járatain - közölte a Mávinform honlapján vasárnap.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján meghosszabbított ideig utazhatnak decemberi helyi bérletekkel azokon a településeken is, ahol a Volánbusz helyi közszolgáltatási szerződés alapján közlekedteti buszait.
A decemberi bérletek érvényessége
Ahogy azt korábban a Volán oldalán szereplő közleményben is leírták: 2023. január 9-én 23:59-ig érvényesek a Volánbusz helyközi autóbuszain is a december havi és második félhavi bérletek. Január 1-jén a MÁV is közzétette a helyközi bérletek érvényességére vonatkozó szabályt.

Egyes városok helyi járatain is ez lesz érvényben
Szeged helyi közösségi közlekedésében a 2022. december havi (tanuló, nyugdíjas, dolgozó, kisgyermekes), 2022. negyedik negyedéves, a 2022. második féléves és a 2022. éves bérleteket is elfogadják január 9-ig.
Balmazújvárosban a december havi teljes árú és tanuló bérleteket január 9-ig, a 4 havi (szeptember-december közötti) tanuló bérleteket január 20-án éjfélig fogadják el a helyi Volánbusz járatokon.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bátonyterenyén január 15-ig utazhatnak a december havi és szeptembertől decemberig szóló 4 havi teljes árú és tanuló bérletekkel a helyi buszokon.
A hosszabbítás célja, hogy az év elején megkönnyítsék a bérletvásárlást - tudatta a Mávinform.
Utazási kedvezmények, melyeket jó ismerni
A vonatjegyen is sokat spórolhat az ember, ha ismeri az utazási kedvezményeket, melyekre jogosult lehet.
20% kedvezmény jár a MÁV-ra, sokan mégsem élnek vele: így vásárolhatsz olcsóbban vonatjegyet
A vonatjegyen is sokat spórolhat az ember, ha ismeri az utazási kedvezményeket, melyekre jogosult lehet.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)