Mi várható, ha megszűnik a Budapest-bérlet? Százezrek számolhatnak dupla kiadással, és nem ez a legrosszabb
A Budapest-bérlet megszűnésének híre nagy port kavart az utasok körében, jelentős pluszkiadást és közlekedési fennakadásokat okozhat ez a jövőben.
A Budapesten vonattal, Volán-busszal vagy HÉV-vel közlekedők számára bizonyára az elmúlt időszak legfontosabb híre volt, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Budapesti Közlekedési Központ közötti megállapodás megszűnhet a közeljövőben. Ennek életbe lépése esetén az állami fenntartású járatokon már nem lesz érvényes a Budapest-bérlet.
Az első hírre azonban hamar érkezett a cáfolat egy határozatlan időre szóló BKK-Volán-MÁV-HÉV-megállapodás formájában, mely elméletileg biztosította volna a december 31-i határidőn túli működést változatlan formában. A MÁV közleménye ugyanakkor ellentmondott ennek, írásuk szerint ez a határozatlan idő helyett csak március 1-jéig, az új tarifarendszer bevezetéséig lesz érvényben.
Megszűnhet a Budapest-bérlet
A Budapest-bérlet már 2011 óta létezik a jelenlegi formában, melynek lényege, hogy megváltásával jogszerűen használhatók a BKK járatai mellett a főváros határain belül a Budapest környéki közösségi közlekedési járművek, ideértve a MÁV-, a HÉV- és a Volánbusz-járatokat is. 2016 óta, a HÉV-ek állami tulajdonba kerülése óta létezik az az agglomerációs megállapodás, amelynek értelmében szerződésben foglaltak szerint nyújt szolgáltatást a BKK-nak a MÁV-HÉV és a Volánbusz. Az államtól pedig a költségvetési törvényben szereplő tömegközlekedési normatív támogatást kap a BKK.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a főváros közti szerződés 2023. december 31-én járt le. Az ezt követően megkötött megállapodás ellenére a MÁV bejelentése miatt továbbra is bizonytalan az utasok számára, mi fog történni márciustól a Budapest-bérlettel.
A főpolgármester, Karácsony Gergely Facebook-posztjában kiemelte, a fő probléma, hogy az ÉKM által a főváros felé tett ajánlatnak nem volt része sem a költségvetési törvény által is előírt 12 milliárdos állami hozzájárulás folyósítása, sem pedig az agglomerációs megállapodás folytatása, ellenben tartalmazta a Budapest által a 2022-es év elszámolásaként az eddigi 6,58 milliárd forint fölött plusz 2,17 milliárd forint megfizetésének kötelezettségét. Ezt az információt erősítette meg a BKK vezérigazgatója, Walter Katalin is, aki hozzátette: kész tények elé állította a vállalatot az ÉKM.
A megszűnéssel a legrosszabbul azok járnának, akik rendszeresen használják párhuzamosan mind az állami fenntartású HÉV-járatokat, Volán-buszokat vagy MÁV-járatokat, mind pedig a BKK járatait, nekik ugyanis a 9500 forintos fővárosi bérlet mellett az adott járatra kiegészítő bérletet vagy 9450 forintos vármegyebérletet kellene vásárolniuk - a bérletrendszerről korábbi cikkünkben olvashattál -, tehát dupla árat fizethetnének a közlekedési szolgáltatások igénybevételéért. Akkor is, ha csak a város közigazgatási határain belül közlekednek, például HÉV-vel járnak Békásmegyer, Csepel, Pesterzsébet vagy akár Cinkota felé. Ez a módosítás tehát akár utasok százezreit érintheti, és teheti jóval drágábbá a közlekedésüket.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A dupla kiadás mellett további problémák is felmerülhetnek a megállapodás megszűnése esetén. Vontatottabbá válhat például a járműpótlás, amelyet eddig a BKK buszai biztosítottak egy-egy HÉV-baleset vagy meghibásodás idején, mely Budapest határain belül viszonylag gyors megoldást jelentett. A járatok akár kikerülhetnek a BudapestGO rendszeréből is, de ritkulásra is számítani kell, így zsúfoltabbá válhatnak azok számára, akiknek nem opciók a BKK egyéb járatai. A fővárosi közlekedési vállalat biztosította továbbá a HÉV-ek esetében a jegyellenőrzés rendszerét, az utastájékoztatást és a jegyértékesítést is, ami így további kérdéseket vet fel.
Nézz tovább! A BKK legszebb útvonalai
Budapest legszebb részei akár menetrend szerinti BKK-járatokkal is bejárhatók, ha valaki fogékony a szépségre, az akár az ablakból is rácsodálkozhat a mesés panorámára, vagy izgalmas túrákat tehet a megállókból.
Ezek a BKK legszebb útvonalai: a turisták is a csodájára járnak
Egyszerű BKK-járművel utazva is rácsodálkozhat az ember a panorámára.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
- budapest-bérlet
- budapesti közlekedési központ
- budapest
- utazási hírek
- budapest környéke
- agglomeráció
- Utazás