Németország nem ugrik be elsőre, ha utazáson gondolkodunk, pedig egészen biztosan mindenki talál olyan gyöngyszemeket, melyek lenyűgözik.
Érdemes eltávolodni a nagyvárosoktól, sok, idegenforgalmi szempontból kevésbé frekventált, mégis varázslatos hely is létezik. Amik a kirándulók előtt felfedik Németországnak azt az arcát is, melynek létezését addig talán nem is sejtették.
Kevésbé ismert, mégis bájos német városok
Az alábbi tündéri városok nagyságukban ugyan különböznek nagyobb társaiktól, a kultúra, a varázslatos tájak, a helyiek vendégszeretete, na és természetesen a fenomenális műemlékek mindenhol megtalálhatók.

Ettal településről alighanem csak azok hallottak, akik már rákerestek II. Lajos bajor király kastélyára, a Linderhofra. De nem csak emiatt érdemes felkeresni, hiszen már maga a táj is megér egy hétvégi kirándulást.

Goslar csaknem ezerötszáz tündéri faház otthona, melyek fotókról akkor is ismerősek lehetnek, ha valaki még nem járt itt. A házikók, illetve a híres Rammelsberg ércbánya miatt Goslar az UNESCO Világörökség listáján is szerepel.

A fagerendás házairól ismert Schmalkaldenben egykor Luther Márton is megfordult, itt-tartózkodásának emlékét pedig azóta is őrzik: nemcsak egy tér, de még az a lakóház is áll, ahol megszállt.

Görlitz Németország legkeletibb és sokak szerint legszebb városa. Érdekesen keveredik benne a modern és a régi.

Monschau a német-belga határon fekvő kis település. A romantikus kisvárosban igazi felüdülés betérni valahová egy csésze kávéra vagy egy finom ebédre.

Trier városa a Mosel-folyó mentén található, egyben az ország legrégebbi települése. A belváros, a középkori műemlékek, mint például a gótikus stílusban épült Boldogasszony-templom egyaránt mély benyomást tesznek a turistákra.

Limburg an der Lahn rengeteg csodát megnyit az idelátogatók előtt, elég arra a mesebeli dómra gondolni, ami uralja a városképet. Ezt leginkább a Lahn-folyón hajózva, vagy az azon átívelő hídról lehet megcsodálni.

Rothenburgba érve az ember azt érezheti, itt megállt az idő. Ha pedig elindul az óváros utcáin, és meglátja annak meseszép, színes, ősrégi házait és romantikus tereit, érzései még inkább felerősödnek.

Ulm városkája a Sváb-Alb délkeleti peremén, Bajorország határán fekszik, a Duna partján. Németország egyik legkisebb városának legemlékezetesebb látványossága az ulmi székesegyház.
Képek forrása: Getty Images Hungary