Elmúltál 50 éves, és vállalkozást indítanál? Új támogatói program indul

Vállalkozói program indul ötven év felettieknek.

Vállalkozás 50 felett
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A  ötven év felettieknek szóló vállalkozói programot indít a Design Terminal - közölte az innovációs ügynökség. Azokat az "optimistákat" szeretnék megszólítani, akik vállalati közegből kilépve kezdenék újra a karrierjüket, tudományos háttérrel érkeznek, vagy éppen külföldről hazatérve valósítanák meg elképzeléseiket.

Jónás László, az innovációs ügynökség szakmai vezetője a közlemény szerint elmondta: benyomásuk alapján sokkal nagyobb sikereket érnek el azok, akik nagy tapasztalattal vágnak bele vállalkozásba, és adott esetben fiatalabb generációval dolgoznak együtt.

A programban részt vevők jelenléti és online workshopokon, előadásokon vehetnek részt, üzleti és digitális ismereteiket bővíthetik, sikeres cégek vezetőivel ismerkedhetnek meg, befektetőkkel találkozhatnak. Ezenfelül személyre szabott mentorálás is a rendelkezésükre áll - írták. További információkat a Vállalkozz 50+ honlapon találhatsz.

Fotók: Getty Images

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Így is lehet öltözködni 55 év felett

Egy csinos blogger Instagramján 55 év felettieknek ad egyszerű, de nagyon szuper öltözködési tanácsokat. Odavagyunk a stílusáért.

Így is lehet öltözködni 55 év felett: a blogger egyszerű, de nőies szettjeivel mindenkit inspirál

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük