Ezért lenne fontos több női vállalkozó és vezető: még mindig nagyon kevesen vannak az üzlet világában

A tapasztalatok azt mutatják, hogy csak kevés nő mer saját vállalkozásba kezdeni, pedig fontos lenne az üzleti életben.

üzletasszony2
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a vállalkozó vagy vezető pozíciót betöltő nők társadalmi elfogadottsága és vállalkozói berkeken belüli megítélése az utóbbi években egyaránt javulni látszik, napjainkban még mindig nagyon alacsony a nők aránya a vállalkozói körökben.

Holott gazdasági szempontból az egész társadalom jól járna, ha több nő vállalkozna - vélik K&H szakértői és Tomán Szabina, a Cápák között üzleti show-műsor egyik befektetője. Annak érdekében azonban, hogy ez megvalósuljon, nem csak a nőknek kell tenniük, mert a vállalkozókedvet a partnerek támogatása is tudja ösztönözni.

Csak minden harmadik vezető beosztott nő

A vállalkozó vagy vezető beosztásban lévő nők társadalmi elfogadottsága egyértelműen javul, ennek ellenére a nők aránya a vezetők és vállalkozók körében még mindig meglehetősen alacsony. Az Eurostat 2020-as beszámolója szerint a nők továbbra is kevesebben vannak a vezetői pozíciókban, mint a férfiak: Európában csak minden harmadik vezetői beosztást töltik be nők, ami 2012 óta gyakorlatilag változatlan arányt jelent. Magyarországon ehhez képest kicsit jobb a helyzet - legalábbis, ami a nők vezető beosztását illeti, ugyanis nálunk a menedzsmentpozíciók 42 százalékát töltik be hölgyek. A vállalkozások esetében azonban egyelőre lényegesen rosszabbak az adatok.

üzletasszony1
Fotó: Portra / Getty Images Hungary

Az OPTEN idei adataira támaszkodva Magyarországon 14 százalék fölé emelkedett a kizárólag női menedzsmenttel rendelkező vállalatok aránya. Ugyanez a szám a férfiak által vezetett vállalkozások esetében 51 százalék, azaz a férfiak alkotják a túlnyomó többséget a vállalkozást indítók és vezetők között. A számok azonban azt mutatják, hogy a vegyes, azaz a női és férfi vezetővel egyaránt rendelkező vállalkozások teljesítenek a legjobban: minősítés és megbízhatóság szempontjából minden árbevételi szegmensben a legerősebbnek számítanak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Bizonyára ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Boston Consulting Group számításai szerint, ha világszerte azonos arányban képviseltetné magát mindkét nem a vállalkozói szférában, a globális GDP akár 3-6 százalékkal emelkedne. Ebből is látszik, hogy hosszú távon az egész gazdaság jól járna, ha többen támogatnák, és még inkább biztatnák a nőket arra, hogy vállalkozzanak.

- Tudjuk, hogy vállalkozni nem könnyű feladat, ezért az uzletetide.hu oldalunkon mi is számos tartalommal segítjük a vállalkozásindítás kezdő lépéseit. Az ingyenesen elérhető e-learning-anyagok az otthon lévő anyukák önfejlesztését is támogathatják, és hozzájárulhatnak egy új karrierút indításához, mely a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásában is szerepet játszhat - árulta el Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

A partnerek támogatása is kulcsfontosságú

Tomán Szabina, a Cápák között üzleti show-műsor egyik befektetője úgy véli, azért alacsony a nők aránya a vállalkozók körében, mert ők hajlamosak biztonsági játékosként megközelíteni az üzleti életet.

- A nők leginkább azokon a területeken mernek vállalkozni, ahol otthonosan érzik magukat. Olyan dolgokba szeretnek belefogni, amihez kiválóan értenek, mint például szülés után egy babaruha-kollekció létrehozása vagy a szépségápolás. Az én nagy vágyam viszont - és ezt teljes erőmmel támogatom is -, hogy a nők olyan szakterületekre kerüljenek be vállalkozóként, mint például az IT-szektor, amelyben itthon még mindig csupán 10-15 százalék körüli a nők aránya. Ehhez viszont most kell megtennünk az első lépést - magyarázta Tomán Szabina.

Tomán Szabina, üzletasszony
Tomán Szabina, üzletasszony
Fotó: Hargitay Oliver / K&H

A műsor egyetlen női befektetőjének tapasztalatai alapján a nők megítélése a vállalkozói szférán belül sokat javult az utóbbi években. Manapság már partnerként kezelik őt az üzleti tárgyalásokon, sőt, számos férfi vezető kiáll amellett, hogy a nők cégvezetőként vagy vállalkozóként ugyanolyan partnerek, mint a férfiak. Az elismert üzletasszony szerint, ha egy hölgy sikert szeretne elérni az üzleti életben, akkor a kitartás és elhatározás mellett elengedhetetlen, hogy a tudástára széleskörű legyen, és a végsőkig harcolnia kell azokért az értékekért, amelyeket képvisel.

Meggyőződése, hogy a nők vállalkozókedvét a partnereik is tudják ösztönözni, hiszen ha minden második férj odaáll a felesége mellé, ha minden második apuka kiáll a lánya álmai mellett, akkor elindul egy olyan folyamat, aminek köszönhetően belátható időn belül változni tud a nők aránya a vezetői és vállalkozói szférában.

„A nőket csak a pénz érdekli, és a konyhában lenne a helyük” - 8 zseniális plakát, ami ledönti a sértő sztereotípiákat

Provokatív és ötletes, a sztereotípiákat porba tipró kampányt indított egy, a nők karrierjét támogató vállalat.

„A nőket csak a pénz érdekli, és a konyhában lenne a helyük” - 8 zseniális plakát, ami ledönti a sértő sztereotípiákat

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary, K&H)

Ezt is szeretjük