Orbán Viktor ilyen sokszor még sose csinálta
Átadások, vagyonnyilatkozat, nagygyűlések és magánprojekt. Kampány 2014.
Az új választási törvény szerint a hivatalos kampányidőszak a választást megelőző 50. napon kezdődik, ami idén február 15-re esett. A magyar politikusok már előtte is kampányoltak egyénileg, de az igazi durvulás ez után kezdődött.
A mai választást megelőző 50 napban dübörgött a kampány, botrányok követték egymásta vagyonnyilatkozatok körül, a politikai gyűlések, a különböző átadások és persze a rózsaszín kanapé.
Mindegy, mi van, lényeg, hogy átadjuk
Miközben a különböző képviselők még az utolsó pillanatban is kénytelenek módosítani a vagyonbevallásukat, magyarázkodni vagy akár tárgyalásokra járni, addig Orbán Viktor meglehetősen belehúzott, hiszen a kormány az elmúlt hetekben mindent megtett azért, hogy elkészült, vagy sem, mindent átadjon, amit csak lehet: Lego-gyárat, kamionokat, nem létező gázvezetéket, félig megépült Várkert Bazárt, Kossuth teret és persze a várva várt négyes metrót. Orbán Viktor ennyi mindent nem adott még át, az ollóhasználó izmait valószínűleg pihentetni kell majd a választás után.
A sort lehet folytatni az Olimpia Parkkal, a velencei-tavi kerékpárúttal, a Ludovika főépületével, a Pesti Vigadóval vagy a Ferenciek tere felújításával.
Botrányokkal és új szabályokkal teli kampány
Miután a választási törvény módosításával megváltozott választási hirdetések kommunikálásának lehetősége, az ellenzéki pártoknak más módszerekhez kellett folyamodni a saját reklámozásuk érdekében, nevezetesen az elmúlt 50 napban folyamatosan fel-alá jártak Magyarországon.
Az új szabályok szerint ugyanis plakátot kihelyezni kerítésre, épület falára vagy kerítésre csak a tulajdonosnak, a bérlőnek, illetve állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet. Az önkormányzat bizonyos okokból megtilthatja a plakátok vagy óriásplakátok kihelyezését. A plakátot 30 napon belül kell eltávolítania a választás után annak, aki kihelyezte. Nem lehetett plakátot elhelyezni közvilágítási, villany- vagy telefonoszlopon sem. Választási gyűlést a kampányidőszakban lehet tartani, de a szavazás napján már nem.
A kampány során voltak kisebb verekedések az utcán standoknál vagy éppen Orbán Viktor leveleinek kiszállítása közben, és nem elhanyagolható Simon Gábor és Rogán Antal vagyonnyilatkozatának ügye sem.
Mit jósol a Medián?
A nem kormánypártok sokszor a programjuk mellett egyetlen mondattal érveltek, mégpedig a Fidesz ellen szavazni. A Medián márciusi felmérése szerint a Fidesz-KDNP koalícióra a választók 47%-a, a Kormányváltókra 23%, a Jobbikra 21%, az LMP-re 3% szavazna. Az intézet szerint a legnagyobb kérdés nem az, hogy ki nyeri meg a választásokat, hanem hogy vajon a Fidesz megint kétharmados győzelmet fog-e elérni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szavazók aktivitása nagymértékben erősödött, két héttel a választás előtt az 1200 megkérdezett ember 62%-a mondta biztosra, hogy elmegy szavazni, ez a szám a korábbi választások alkalmával 56 és 59% volt.
Amíg az LMP a felmérés szerint gyengült, a Jobbik erősödött az elmúlt hónapokban igencsak erősödött. Az utolsó felmérés alapján tehát kormányváltásra nincs túl sok esély, és a Fidesz kétharmada is nagyon kevésen múlik majd. Jelenleg annyira szorosak az eredmények, és annyira kevés szavazaton múlhat minden, hogy a mostani szavazáson minden egyes voks számítani fog.
Képek és mobilon megjelenő forrása: Orbán Viktor Győrben: MTI/Koszticsák Szilárd, Mesterházy Attila: MTI/Nagy Lajos, Schiffer András: Facebook/LMP.
- fidesz
- mszp
- jobbik
- lmp
- orbán viktor
- mesterházy attila
- vona gábor
- schiffer andrás
- összefoglaló
- belföld
- választások
- választás 2014
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- fidesz
- kormány
A Fidesz 10 pontos választási programja
- belföld
- választás 2014