Itt lesz a legtöbb eső a hétvégén - Aki kíváncsi a tűzijátékra, annak van egy rossz hírünk
Az előrejelzés szerint ilyen lesz az idő csütörtökön, pénteken és az ünnepi hétvégén.
Csütörtökön nagyrészt derült ég várható, néhol kevés fátyol- és gomolyfelhő előfordulhat. Csapadék valószínűleg nem lesz. A déli, délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik a Dunántúlon, máshol mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33-39 fok között várható, késő este 21-30 fok között.
Este derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, azonban a Dunántúl nyugati részén több felhő várható, ott záporok és zivatarok kialakulása sem kizárható a hajnali órákban, máshol nem várható csapadék. A délkeleti szél helyenként megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16-24 fok között várható.
Pénteken több órára kisüthet a nap. A Tiszántúlon főleg fátyolfelhők várhatók. Az ország nyugati részében délelőttől, a középső részében pedig főleg a déli óráktól erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, nyugat felől nagyobb felhőtömbök sodródhatnak az ország fölé. A Tiszántúlon estig kevés helyen várható csapadék, máshol nyugat felől egyre több helyen alakulnak ki záporok, zivatarok, közöttük heves is lehet, jégesővel és felhőszakadással. A délkeleti és északnyugati szelet viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33-40, nyugaton helyenként 29-32 fok között lesz várható.
A szombati napon a helyenkénti napsütés mellett sokfelé fátyolfelhőzetre és erős gomolyfelhő-képződésre is számítani lehet. Több helyen lesz záporeső és zivatar. Nagy területen megerősödik majd az északnyugati szél, viharos széllökések is várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15-22, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24-30 fok között várható, de északkeleten és keleten helyenként 31-35 fok is lehet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vasárnap a nyugati megyékben változóan, máshol inkább erősen felhős idő várható. Nyugaton csak néhány helyen, máshol többfelé valószínű eső, zivatar és zápor. Az északi és az északnyugati szél sokfelé megerősödik majd a Dunántúlon. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12-30, a legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon 25-30, a felhős, csapadékos részeken 20-24 fok között várható.
Ennyibe kerül idén az augusztus 20-i tűzijáték: nyilvánosságra hozták a pontos összeget
Az augusztus 20-i tűzijátékhoz szükséges rakéták beszerzési ára idén is nettó 1,3 milliárd forint, vagyis bruttó 1,65 milliárd forint - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség, röviden MTÜ hétfőn. Azt írták, hogy a kiadás nem növekedett a 2021. évihez képest. A beszerzés az év első felében lezárult, az árat tehát - mint írták - pontosan lehet tudni.
Ennyibe kerül idén az augusztus 20-i tűzijáték: nyilvánosságra hozták a pontos összeget
Kiderült, mennyi a 2022-es augusztus 20-i tűzijáték ára.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- tűzijáték
- kommunizmus