A menekült ukrán gyerekeket játéksarok várja a vasútállomáson: szívszorító fotók Berlinből
A befogadó országok mindent megtesznek azért, hogy megkönnyítsék a gyerekek számára a nehéz pillanatokat.
Tízedik napja tart a háború Ukrajnában, miután Oroszország február 24-én inváziót indított az ország ellen Vlagyimir Putyin elnök parancsára. Napról napra rosszabb a helyzet, az emberek folyamatosan menekülnek a szomszédos államokba. A menekülők között sok a gyerek, a nő és az idős ember, hiszen a 18 és 60 év közötti férfiak nem léphetik át az ukrán határt.
Már egymillió menekültkérő lépett át Ukrajnából az Európai Unióba az orosz invázió kezdete óta: az ENSZ szerint a legtöbben Kelet-Lengyelországba, Magyarországra, Szlovákiába és Észak-Romániába érkeznek. Németország határát az első napokban csak páran lépték át, ám a kezdeti csordogálás mára több ezer fős, folyamatos áramlássá nőtte ki magát.
Játéksarok várja a menekült ukrán gyerekeket
A berlini vasútállomás egyik emelete rögtönzött fogadóközponttá alakult, ahol az önkéntesek meleg ételt szolgálnak fel, ruhákat osztanak, valamint egy játéksarkot is felállítottak. Rengeteg plüssállat, színező várja a gyerekeket, a kisbabáknak pedig csörgőket és rágókákat gyűjtöttek a különböző segélyszervezetek. Mutatjuk a szívszorító képeket, amelyek a hétvégén készültek Berlinben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Maja Hitij/Getty Images