Figyelmetlen áldozatokra támadnak a tolvajok: így védheted ki a bajt a rendőrség szerint
A tolvajok kivédése nem lehetetlen feladat. Érdemes követni a rendőrség tanácsait.
Több olyan esettel is találkozott a rendőrség az elmúlt időszakban, amikor őrizetlenül hagyott autóból valaki készpénzt lopott el. A bűncselekmények nem egy helyszínen és időpontban történtek, de a körülmények hasonlóak. Mindegyik esetben alkalom szülte a tolvajt, az alkalmat pedig sokszor maguk az értékek tulajdonosai teremtették meg.
Az esetek többségében nyitott állapotban hátrahagyott autókból tulajdonítottak el készpénzt, de volt olyan eset is, mely során egy borospince tulajdonosa épp kerti munkával volt elfoglalva, amikor a tolvaj a pincébe besurranva megtalálta, és magához vette a sértett tulajdonát képező és a telken leparkolt gépkocsi kulcsát, azt felnyitotta, és az ott elhelyezett pénztárcából vitte el a pénzt.
A rendőrség tanácsai a tolvajok kivédésére
A rendőrség keresi a bűncselekmények elkövetőit, és egyben mindenkitől nagyobb odafigyelést kér. A besurranásos és alkalmi lopások, a gépkocsifeltörések, illetve a lakásbetörések egy kis odafigyeléssel könnyen megelőzhetőek. Kérik, hogy mindenki fogadja meg tanácsaikat, hogy meg tudják előzni az áldozattá válást!
Ne hagyj értéket a kocsiban, az autó nem biztonságos tárolóeszköz! Mindig zárd be a jármű ajtaját, az ablakokat húzd fel, kapcsold be a riasztót még akkor is, ha csak pár percre hagyod el az autót! Amikor kiszállsz, az utastérből vedd ki a táskákat, navigációs készülékeket, mobiltelefonokat.
A jó idő beköszöntével egyre többen töltik idejüket a szabadban. Aki kertes házban lakik, ne felejtse el: elképzelhető, hogy amíg a kert hátsó végében dolgozik, vagy esetleg csak kint pihen, a nyitva hagyott kapun, ajtón keresztül a tettes gond nélkül bejuthat a lakásba, és észrevétlenül távozhat az értékekkel együtt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha csak rövid időre hagyod el a lakást, vendéget kísérsz ki, vagy éppen egy ismerőssel váltasz pár szót, akkor is mindig zárd be a bejárati ajtót!
A szellőztetéssel is légy óvatos! Ne hagyd kitárva földszinti lakásod ablakait, ha nem tartózkodsz a szobában! Elég egy pillanat, a tolvaj már bent is van, és viszi, amit értékesnek talál. Ugyanez igaz a függőfolyosóra nyíló ablakok esetében is.
Fotók: Getty Images
Így lehet kiszúrni a kamu zsaroló e-maileket
Napjaink egyik legveszélyesebb internetes átverése, amikor zsaroló e-mailben követelnek pénzt csalók a címzettektől. A készenléti rendőrség Kiberbűnözés Elleni Főosztálya elárulta, hogyan lehet kiszúrni, amikor az elkövető csak blöfföl.
Így lehet kiszúrni a kamu zsaroló e-maileket: a rendőrség figyelmeztetést adott ki
A zsarolólevélben az elkövetők e-mailben követelnek pénzt a címzettektől.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!