Nagyon hideg télre számíthatunk idén: még nagyobb költségek jöhetnek az energiaválság miatt
Szakértők szerint a téli hónapokban még annál is nagyobb kiadásokra kell számítani, mint amit eredetileg gondoltak.
Sokkal hidegebb lesz a tél Európában, mint a korábbi években, így az egyébként is egyre fokozódó energiaválság helyzetében még nagyobb kihívással kell szembenézniük a kormányoknak és a háztartásoknak is - áll az európai időjárás-előrejelző ügynökség közleményében.
Az Európai Középtávú Időjárás-előrejelző Központ, röviden ECMWF főigazgatója szerint olyan magasnyomás terjeszkedik Európa légkörében, mely nem csak hidegebb időjárást hoz magával, hanem kevesebb lesz a csapadék, és alacsonyabb a szélerősség is, amik összességében még a megújuló energiatermelést is csökkentik.
Az időjárás hatása az energiaárakra
Nem nehéz összerakni a képet, miért fog ez a közeljövőben problémát okozni, hiszen az Oroszországból származó gáz csökkentése miatt a háztartásokban már eleve megnövekedett energiaköltségekkel kell kalkulálni.
Tehát a hideg mellett, amikor bizony előbb-utóbb be kell indítani a fűtési rendszert, még azt is érdemes számba venni, hogy az alacsony szélerősség miatt a szélenergia, a csökkent csapadékmennyiség miatt pedig a vízenergia lesz kevesebb, így még ezekből is nehezen kompenzálható a drasztikusan lecsökkent energiaforrások okozta űr.
Egy jövőbeli krízis elkerülése érdekében a szakértők szerint legkésőbb 2027-re le kellene várni az orosz gázról az EU-nak. A tervek szerint más országokkal fogunk gázmegállapodásokat kötni, és több megújuló energiát használunk majd fel. Az ukrajnai invázió óta az orosz gázexport 9%-ra esett vissza, pedig egykor a teljes ellátás kétötödét fedezték.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A jelenséget a háborús helyzet mellett tehát még a globális felmelegedés is súlyosbítja, ami megváltoztatja a sztratoszférában uralkodó szeleket. Az Index oldalán megjelent cikk szerint a klímakrízis hatékonyabb monitorozása miatt kiküldik a Copernicus-műholdat, mely 2026-ra állhat fel, és a szén-dioxid-kibocsátás hatását és mértékét tudja majd figyelni az űrből.
Összességében Európa egyik legforróbb nyara után fogvacogtató tél érkezik, és a klímaszakértők szerint ezeket a szélsőséges időjárási változásokat már egyre nehezebb előre jelezni, felkészülni rájuk.
Rengeteg áramot használnak a magyarok
Ötéves csúcsot döntött Magyarország villamosenergia-felhasználása éves szinten.
Rengeteg áramot használnak a magyarok: csúcsot döntött a fogyasztás
Ötéves csúcsot döntött Magyarország villamosenergia-felhasználása éves szinten.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)