Minden kilencedik ember éhezik ma a világban: ott sem jó a helyzet, ahol van mit enni

820 millió ember éhezik a világon egy átfogó tanulmány szerint.

ehezes
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A rosszultápláltság okozza a legtöbb megbetegedést és halálozást világszerte, minden kilencedik ember éhezik - állapította meg az ENSZ egy új tanulmánya.

A 2020-as Globális Táplálkozási Jelentés szerint a legtöbb ember nem jut hozzá az egészséges táplálékhoz vagy nem engedheti meg magának, hogy egészségesen táplálkozzon, mivel a mezőgazdasági rendszerek a kalóriát a tápérték elé helyezik, és a többszörösen feldolgozott élelmiszerek széleskörűen hozzáférhetők mindenfelé, ráadásul alacsony árakon.

820 millió ember éhezik

Az egészséges táplálékhoz való hozzájutásban mutatkozó egyenlőtlenségek a határokon belül és az országok közötti összehasonlításban is tapasztalhatók a jelentés szerint. Kilencből egy ember, azaz világszerte 820 millió ember éhezik, minden harmadik ember pedig túlsúlyos vagy elhízott. Egyre több ország szenved a rosszultápláltság kettős terhétől: az alultápláltságtól és az elhízottságtól, továbbá más étkezéssel kapcsolatos betegségektől, mint a cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek és a daganatos betegségek.

David Nabarro, az ENSZ élelmezésbiztonsági különmegbízottja elmondta, hogy a jelentés a járvány kitörése előtt született, ugyanakkor kiemelte jelentőségét, és rámutatott arra a veszélyre, hogy a nemzetek a vírus elleni küzdelem során elveszítik az éhezés és az alultápláltság csökkentését célzó erőfeszítéseik feletti irányítást.

Sebezhető az élelmezési rendszer

Áprilisban az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy a világjárvány az éhezők számát akár meg is duplázhatja világszerte. Nabarro hozzátette, hogy a rosszul táplált emberek nagyobb kockázatnak vannak kitéve a járványban, mivel gyenge az immunrendszerük, az elhízottak és cukorbetegek pedig szintén a legnagyobb kockázatú csoportba tartoznak. A világjárvány rávilágított élelmezési rendszereink sebezhetőségére és gyengeségére, amelyet az éghajlati szélsőségek és az egészségügyben mutatkozó, életeket veszélyeztető különbségek is megterhelnek - idézte a The Guardian a jelentést.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A jelentés következtetései egybevágnak a klímakutatók korábbi megállapításaival, az élelmiszer- és földgazdálkodás átalakítására szólítanak fel. Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület - IPPC - tavaly számolt be arról, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának egynegyedét a rossz földhasználat okozza.

A globális táplálkozással kapcsolatos 2025-ös tíz célkitűzés végrehajtásában egy ország sem halad megfelelő ütemben, és 194 ország közül csak nyolc halad jól négy cél elérése felé - állapította meg a jelentés.

Fotók: Getty Images

Ez a baj a világgal

Bármennyire fáj is, az alábbi illusztrációk a kendőzetlen, szomorú igazságot ábrázolják. Kiválasztottunk pár szívet tépő fotót, amit most te is megnézhetsz, és eldöntheted, elég görbe-e a tükör.

Ez a baj a világgal: 10 elgondolkodtató kép, ami tökéletesen bemutatja

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük