Ilyen házakban éltek 4500 éve a Stonehenge építői: otthonaik világosak és szellősek voltak
Az építők házait különleges rekonstrukciók formájában építették fel.
Az Angliában, Wiltshire-ben, a Salisbury-síkságon található Stonehenge kétségkívül az egyik legkülönlegesebb történelem előtti létesítmény.
Amikor az i. e. 3000 és i. e. 2000 között elhelyezett kőegyüttesre nézünk, szinte el sem hisszük, hogy ezt a csodálatosan rejtélyes művet emberi kezek készítették. Noha felállításához valóban emberfeletti erőre, csillagászati tudásra és korát megelőző technikai megoldásokra lehetett szükség, alkotói mégis hús-vér emberek voltak, akik serény munkanapjaik után otthonos házaikban pihenték ki fáradalmaikat.
Ilyenek voltak az építők házai
Építményeiket Durrington Walls közelében feltárt maradványok alapján rekonstruálták, "archeológiai bizonyosságok és tudományos feltevések alapján, valamint sok-sok munka árán" - ahogyan Susan Greaney, az English Heritage szakértője fogalmazott.
A feltárt romok körülbelül ugyanabban az időben állhattak, amikor a Stonehenge épült, és rendkívül közel a kőegyütteshez, így a régészek joggal feltételezhették, hogy az építők lakhatták őket. A leletek alapján, a Stonehenge mellett létesített különleges skanzenben több házat is emeletek, több mint 20 tonna mészkő, 5 ezer mogyorófaág és 3 tonna búzaszalma felhasználásával. A kis kunyhók egyenként 5 méter átmérőjűek.
Nemcsak a külsejüket szerették volna bemutatni, hanem a belteret is, mely egyébként meglehetősen kellemes lehetett: a házikók szellősek és világosak voltak a feltételezések szerint. Utóbbi tulajdonságuk a mészkő falak fényvisszaverő tulajdonsásának volt köszönhető.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az épületekben lakóknak tűzhely biztosított meleget. Az archeológusok számos, a korban használt otthoni eszköz és edény replikájával, állatbőrökkel, valamint ruhadarabokkal adták vissza a 4500 évvel ezelőtti mindennapok hangulatát.
A rendhagyó falucska már 2014 óta létezik, így a Stonehenge látogatói nemcsak a kőegyüttest csodálhatják meg, de abba is betekintést nyerhetnek, hol és milyen életet élhettek egykor az építők: kőkori mindennapok, karnyújtásnyi közelségben.
Ilyen volt a Stonehenge akusztikája
Különleges modell segítségével rekonstruálták, milyen lehetett a teljes kőkomplexum akusztikája egykor. Hallgasd meg, hogyan hangzik benne a zene.
Hallgasd meg a Stonehenge különleges akusztikáját: modellezték, és kipróbálták, milyen lehetett
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- történelem
- érdekesség