A fiú, aki nácinak vallotta magát, hogy túlélhesse a zsidóüldözést
A zsidóüldözés kilátástalanságában a halálfélelem győzött, és a fiú nácinak mondta magát.
Visszatekintve a történelemben, a zsidóüldözés borzalmait elképzelni, felfogni sem lehet: hogy milyen volt a szenvedés és a rettegés, amit megéltek, és amibe oly sokan belehaltak.
Tagadhatatlanul nyomasztó, de mindig érdekes túlélők személyes történetéről olvasni, akiknél hitelesebben senki nem adhatná át az eseményeket: Solomon Perel fiatal fiú volt még, amikor lecsapott a náci veszedelem. Halálfélelmében Josef Perjellként mutatkozott be, és még a Hitlerjugendhez is csatlakozott, hogy elkerülje a nácik kegyetlen és minden észszerű magyarázatot nélkülöző bosszúját.
Solomon Perel, a zsidó fiú, aki nácinak vallotta magát
16 évesen Solomon Perel náci katonák egy csoportjának fogságába esett. Azt követelték tőle, hogy vallja be, zsidó-e.
Perel ekkor letagadta zsidó voltát. Azt hazudta, német nemzetiségű, ezzel pedig elkezdődött rémálommal felérő utazása. Valóban át kellett változnia egy Josef Perjell nevű, lelkes ifjú nácivá, és együtt élnie a Hitlerjugend más fiataljaival, követve ideológiájukat, miközben valódi énje, régi élete és családja után vágyott. Ez kellett ahhoz, hogy túlélje a háborút. Csak 2023 februárjában halt meg, emlékiratait az 1990-es Európa, Európa című filmbe adaptálták.
Szerette Josefet, mert megmentette az életét
- így nyilatkozott 1992-ben Solomon Perel, aki 1925. április 21-én született Németországban négy testvér egyikeként. Otthon jiddisül beszélt szüleivel, otthonától távol pedig németül. Idilli életük Adolf Hitler hatalomra kerülésével, az 1930-as években lett oda. Gyermekként először azt tapasztalta meg saját bőrén, hogy az új náci törvények értelmében kizárták az iskolából. Traumaként élte meg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A család elhatározta, hogy elmenekül a Führer elől. 1936-ban a lengyelországi Lodzba költöztek, ám a németek három évvel később megtámadták a területet, és egy gettóba kényszerítették őket. Onnan Perelnek és bátyjának, Isaacnak sikerült elmenekülnie.
Apja szavai mindig a lelkében maradtak: "Shlomoleh, soha ne felejtsd el, ki vagy! Mindig maradj zsidó!" Anyja, Rivka azonban arra kérte a fiát, hogy bármi áron, de élje túl a háborút. Utóbbi tanács győzedelmeskedett: miután német katonák fogságába estek, a kérdésre, hogy zsidó származású-e, Perel német náciként mutatkozott be.
Ettől a naptól Solomon Perelből Josef Perjell lett. Egy ideig fordítóként dolgozott az őt elfogó egységnél - részt vett Joszif Sztálin fiának, Jakov Dzsugasvilinek a kihallgatásán is -, mielőtt felettesei a Hitlerjugendhez küldték. A vele egyidős fiúk körében Perel náci egyenruhát viselt, órákra járt, és minden másodpercben abban a félelemben élt, hogy valaki leleplezheti valódi kilétét.
Szinte skizofrén volt
Perel emlékezete szerint már-már skizofrén volt, hiszen napközben német fiatalként élt, aki meg akarta nyerni a háborút, és zsidók elleni dalokat énekelt, meg Heil Hitlert kiabált - éjjel azonban az ágyban sírt a családja után.
Soha nem felejtette el gyökereit. 1943-ban egy karácsonyi szünetben vonattal Lodzba utazott, és családját kereste. Egy zsidó holttestekkel megrakott szekereket látott. Nem talált rá szüleire és nővérére, akik a holokauszt során életüket vesztették.
A háború végén Perel maga is meglepődött, hogy német győzelemben reménykedett, és hogy áldozatként, a Hitlerjugend sodrásában milyen szinten volt képes azonosulni az üldözőkkel.
Úgy döntött, mégis visszatér korábbi identitásához. Amerikai csapatok fogták el. Amikor a háború véget ért, családja nagy része pedig odaveszett, Izraelbe vándorolt, és új életet kezdett. Megnősült, egy cipzárgyár felügyelője lett, és megpróbálta hátrahagyni a holokauszt rémségeit.
Az 1980-as években szívrohamot kapott, ekkor döntött úgy, hogy elmeséli történetét. Sokáig azon töprengett, hogy joga van-e összehasonlítani magát a holokauszt túlélőivel, de úgy döntött, hogy ír egy emlékiratot, Európa (1990) címmel. Ebben felvázolta túlélésének összetettségét, és azt is kifejtette, hogy Josef Perjellként a náci világ szerves része lett, a háború után pedig Solomon tért vissza. Haláláig két lélek szövevénye élt a testében. Bár Josef sorsa nagyon jó volt, rövid és könnyű, a visszaút a benne élő zsidóhoz borzasztó nehézségekkel járt. 2023. február 2-án halt meg az izraeli Givatayimben, 97 éves korában.
Hitler egy zsidó kislánnyal barátkozott
A különös kapcsolatot azóta is sokan próbálták elemezni, azonban senki sem tudja biztosan, miért tett vele kivételt Hitler.
Hitler szoros barátságot ápolt egy zsidó kislánnyal: senki nem tudja biztosan, miért kedvelte ennyire
Elolvasom(Borító- és ajánlókép: Getty Images.)
OLVASD EL EZT IS!
- németország
- történelem