Alapvető juttatást venne el a kormány
Több közmunkás lesz, és kevesebb munkanélküli kap támogatást. Szigorítás jön.
Orbán Viktor októberben egy átadón arról beszélt, a kormányzat 2018-ig megszüntetné a jövedelempótló támogatásokat, miközben mindenkinek lehetősége lesz olyan munkát találni, amiből meg is tud élni. A kormány terve szerint négy év alatt évente negyedével csökkentenék a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat, az így megtakarított pénzt pedig a közmunkaprogramba fektetnék.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára múlt héten vázolta, mi lesz az állami támogatásokkal. Több közmunkás lesz, de az ő megélhetésük finoman szólva is kétséges.
Márciustól átalakul a segélyezés
Czibere Károly államtitkár egy hétvégi konferencián arról beszélt, hogy márciustól alapvetően megváltozik a segélyezés rendszere. Czibere szerint több juttatás neve meg fog változni, ám a támogatásra szánt állami és önkormányzati összegek együttesen nem csökkenek. Azt ugyanakkor nem mondta, hogy ugyanennyien részesülnek-e azokban.
Az államtitkár szavai szerint 2015 márciusától két helyről érkezhetnek szociális támogatások az érintettekhez: a járásoktól és a helyi önkormányzatoktól. Előbbiektől az úgynevezett jövedelemkompenzáló, utóbbiaktól pedig a kiadáskompenzáló támogatások kérhetőek.
A jövedelemkompenzáló juttatások körébe tartozik az időskorúak járadéka vagy éppen a közgyógyellátás, és ide sorolható a foglalkozáshelyettesítő támogatás is, amit az aktív korú munkanélküliek kaphatnak. Ez utóbbi azoknak jár, akik munkaképesek ugyan, de nincs munkahelyük.
Kevesebb juttatás, több közmunka
Czibere tehát cáfolta, hogy megszűnne a munkanélküliek segélyezése, csak átalakul. Minden járási hatóság egy egységes elv alapján fogja megállapítani, ki jogosult ezekre, így már tényleg a kormány döntheti el, kik és hányan kapjanak ilyen jellegű juttatásokat. Ebből inkább úgy tűnik, hogy bár lehet, hogy nem változik a juttatásokra szánt keret, valószínűleg kevesebben fognak részesülni bennük, hiszen a kormány törekvése ez irányba egyértelműnek látszik.
Minden bizonnyal felülvizsgálják, hogy akik jelenleg kapnak segítséget, azok valóban rászorulnak-e. A kormány célja az, hogy a rászorulók átláthatóbb és igazságosabb keretek között juthassanak hozzá az őket megillető támogatási formákhoz - idézte az MTI Czibere szavait.
A közmunkaprogramba a költségvetés szerint még több pénzt önt a kormány, így több tízezerrel többen lehetnek közfoglalkoztatottak jövőre. Ezzel minden bizonnyal csökken a segélyezettek köre.
Nehéz az élet a közmunkaprogramban
A munkanélküliek ellátására szánt pénzek 2009 óta folyamatosan csökkenek, miközben 2010 óta a közmunkások száma drasztikusan nőtt. A jövő évi költségvetésben előirányzott számok szerint pedig a mostani 200 ezer közmunkás mellé újabbak érkezhetnek, hiszen a kormány 40 milliárd forinttal többet ad erre 2015-ben. Az index.hu számításai szerint ezzel ez lehetne az első év, amikor több pénz megy el a közmunkaprogramra, mint a munkanélküli-ellátásra. Előbbire 270 milliárd forintot szán az állam, utóbbira 237 milliárd forintot.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bár 2014-re némileg emelték a közmunkás-minimálbért, egy szakképzett közfoglalkoztatott is csak 65 ezer forintot vihet haza, de sokan mindössze 50 ezer forintot kapnak teljes munkaidőben dolgozva. Ebből a pénzből lehetetlen megélni, hiszen a KSH szerinti létminimum már 2013-ban is 87 510 forint volt. Az átlag magyar fizetés pedig nettó 153 ezer forint a legfrissebb adatok szerint.
- segítség
- kormány
- orbán viktor
- közmunka
- állami támogatás
- emberi erőforrások minisztériuma
- czibere károly
- pénz és munka
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- fizetés
Te mennyi pénzből élnél jól? A többség ennyit szeretne keresni
- fizetés
- adókedvezmény