Eladta az összes vagyonát, és az utcára költözött ez a férfi: különös oka volt erre
Önszántából költözött az utcára ez a férfi, és egész jó oka volt annak, hogy végül így határozott.
Egy 29 éves férfi már több mint 200 napja egy elhagyatott kültéri parkolóban él, és ő lett a Kínában egyre erősödő „lying flat”, azaz a „földön fekvés” mozgalom új arca.
2018 végén Li Shu úgy döntött, hogy felmond munkahelyén Szecsuan tartományában, és ideje nagy részét pihenéssel tölti inkább az apartmanjában - azonban a bevétel nélküli élet ezt nem tette számára sokáig lehetővé.
A sátorban lakó férfi
Annak érdekében, hogy minél tovább fent tudja tartani a számára igencsak kényelmes állapotot, visszafogta kiadásait nagyjából napi 500 forintra, de még így is gondokkal küszködött, amikor a lakbér kifizetésére került a sor. Vagy munkát kellett vállalnia, vagy el kellett hagynia a lakását, és inkább az utóbbit választotta.
Eladta az összes vagyontárgyát, nagyjából 20 ezer forintért vett egy sátrat, majd elhatározta, hogy visszafogott életét innentől kezdve a szabadban tölti egy elhagyatott parkolóban. Jelenleg már több mint 200 napja így él, és nem áll szándékban változtatni ezen.
A legtöbbeknek ez az élet egyáltalán nem nevezhető életnek, hiszen a férfinak jelenleg a legdrágább vagyontárgya a sátra, és különböző olcsó ételekből él, melyeket a saját kis hordozható gázfőzőjén készít el. Ennek ellenére ő maga köszöni szépen, jól van.
- Így döntöttem. Amikor elengeded a beteljesületlen törekvéseidet, lassan békére lelsz, és hozzászoksz a körülményekhez. Nagyon pihentető - nyilatkozta Li.
Barátai többször próbáltak már neki segíteni szállással, még pénzt is kölcsönöztek volna számára, hogy beinvesztáljon egy kisvállalkozásba, de ő nem fogadott el semmilyen felajánlást. Nagyon élvezi az egyszerű, takarékos életmódját és az ezzel járó kikapcsolódást. Egy kis cetli jelzi, hogy a sátor és a benne lévő néhány holmi az ő tulajdonát képezik, de azt is leírta, hogy ha bárkit zavar, hogy ő ott lakik éppen, akkor szívesen arrébb költözik.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sokak szerint Kína egyre mérgezőbb munkahelyi kultúrájára adott válasz ez a „lying flat” mozgalom, mely egyre népszerűbb a fiatalok körében, akik úgy döntenek, hogy csak a minimumot teszik meg a boldogulásért ahelyett, hogy pénzügyi vagy szakmai sikerekre törekednének.
Olvass tovább: ilyen különleges fotók jelentek meg a munka világából
Művészek kemény munkát végző emberekről készítettek fotósorozatot szerte a világban.
Különleges fotók a munka világából: megható és elgondolkodtató pillanatok
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- jótékonyság
- hajléktalanok