Nincsenek biztonságban az adataid a Fidesznél
Bajnai Gordon és az Együtt 2014 politikusai nem írják alá az adatgyűjtőket.
Bajnai Gordon és az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért politikusai nem írják alá a nagy rezsihazugság adatgyűjtő íveit, és ugyanezt javasolják a változást akaró polgároknak is - közölte a választási szövetség csütörtökön az MTI-vel.
Csak adatgyűjtésre szolgál?
Úgy értékelik, az aláírásgyűjtés valójában politikai adatgyűjtés. Többször kiderült már, hogy a magyar választópolgárok adatai nincsenek biztonságban a Fidesznél, mert Kubatov Gábor olyan tiltott listákat állít elő belőlük, amelyekkel az embereket politikai rokonszenvük szerint lehet nyilvántartani a Fidesz számítógépein - írták.
A szervezet szerint az aláírásgyűjtés átverés, mert a rezsicsökkentés nem létezik, és nincs is kitől megvédeni.
Orbán Viktornak kétharmada van az Országgyűlésben, csak az ő döntésén múlik például az is, hogy az állami kézben lévő Magyar Villamos Művek mintegy 30%-os politikai felárral adja az áramot a magyar családoknak és vállalkozásoknak - tették hozzá.
A márciusban közétett tervek
Március közepén tartotta meg első ülését a rezsicsökkentést, a víz-, a csatorna-, a szemétszállítási és a kéményseprési díjak, valamint a PB-gáz-palackok árának mérséklését előkészítő munkacsoport. Elsőként a gázpalackok árának csökkenését célozták be 10%-kal, de Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, aki egyúttal a munkacsoport tagja is, úgy nyilatkozott, hogy mindezzel nem szeretnék a szolgáltatókat ellehetetleníteni.
Vízdíjak esetében a tervek arról szóltak, hogy a kisebb vízközmű-szolgáltatókat egységes rendszerbe kapcsolnák, a 350 lakossági szolgáltató számát 30-ra redukálták volna. A PB-gáz-palackok és a tartályos gáz díjcsökkenésével kapcsolatban pedig a hatósági ár bevezetését tervezték. Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára ekkor hangsúlyozta, hogy a villany- és gázszámlák átláthatóságáról már megszületett a rendelet, és említette, hogy ez várhatóan így lesz a többi közüzemi számla esetében is.
Nincs egyetértés
Bár még csak egy hónap telt el a sajtótájékoztató óta, azóta is újabb és újabb atrocitások érik a rezsicsökkentés megvalósítását, a pártok nem értenek egyet a tervekkel.
A Jobbik szerint a kormány ne elégedjen meg a rezsicsökkentéssel, hanem dolgozza ki a közműszolgáltatások fenntartható fejlesztésének lehetőségeit, és kormányzati ciklusokon átnyúló módon garantálja, hogy a szükséges fejlesztések történjenek meg. Ezt Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese mondta.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Demokratikus Koalíció szerint a rezsicsökkentés egy közönséges blöff, amellyel a kormány a legszegényebbek kárára próbálja helyzetbe hozni a leggazdagabbakat. Ez Molnár Csaba alelnök szájából hangzott el. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke egy bizonyos fogyasztási határhoz kellett volna kötni a rezsicsökkentést, a rászorulóknak többet adni, és semmit azoknak, akik úszómedencéjük fűtésére használják a gázt, és a nagyobb fogyasztás után így több kedvezményt kapnak.
- rezsicsökkentés
- fidesz
- mszp
- mesterházy attila
- bajnai gordon
- fónagy jános
- kósa lajos
- belföld
- molnár csaba
- együtt 2014 mozgalom
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- kormány
- orbán viktor
Újabb levél jön Orbántól - Milliárdok mentek el eddig a levelekre
- orbán viktor
- belföld