
Kitiltották a nőket a repülőről: közel 20 éven át üzemeltek a férfijáratok
Az Executive-nak, vagyis vezetőinek hívott járatokra kizárólag férfiak szállhattak fel.


A női választójog a Föld legtöbb országában alig száz évre tekint vissza. A férfiak és nők fizetése mind a mai napig nem egyenlő: Európában a nők óránként átlag 16%-kal keresnek kevesebbet, mint a férfiak.
A nemi egyenlőtlenségre számos más példát lehetne még felhozni, ám a múlt században még rosszabb volt a helyzet. Ezt jól mutatja a United Airlines egyik repülőjárata is, mely húsz éven át közlekedett Los Angeles és San Fransisco, illetve Chicago és New York között. Az Executive-nak, vagyis vezetőinek hívott járatokra ugyanis kizárólag férfiak szállhattak fel.
Üzleti járat csak férfiaknak
Chicago Executive For Men Only - ezekkel a szavakkal reklámozták az ’50-es, ’60-as években azokat a járatokat, melyek fedélzetére nők kizárólag légiutas-kísérőként szállhattak fel. New York és Chicago, valamint Los Angeles és San Fransisco között naponta legalább tíz utasszállító repülőgép közlekedett, de ezzel az egy, délután 5 órakor induló járattal nők és gyerekek nem utazhattak.

A késő délutáni időpont az üzleti életben csúcsidőnek számított, így ügyes marketinggel a járatok kihasználtsága jellemzően 80-90%-os volt. A fedélzeten biztosított volt az utazás közben is dolgozni vágyók számára az íróasztal, az összes friss üzleti lap, sőt telexen még a friss részvényárfolyamok is viszonylag gyorsan elérhetők voltak. Alapvetően azonban minden bizonnyal vonzóbb volt az utasok számára az exkluzív férfiklubhangulat és a szabad dohányzás lehetősége, amelyet akkoriban csak ilyen társaságban képzeltek fesztelennek.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
A ’70-es években azonban már új szelek fújtak az Amerikai Egyesült Államokban. A csak férfiakat szállító járatok közlekedésének a National Organization for Women, azaz a Nők Országos Szervezetének kampánya vetett véget 1970 januárjában. A United Airlines húsz éven át tartó, felkapott és nyíltan diszkriminatív járatai ezt követően a nemi esélyegyenlőség jegyében nem közlekedtek tovább.
Nemi diszkrimináció napjainkban
A Melovaz nevű iráni zenemegosztó egyenesen cenzúrázza az énekesnőket saját albumborítóikról: úgy tüntetik el őket retussal, mintha nem is léteznének, és semmi közük nem lenne a dalokhoz.
Képek: Getty Images Hungary