Már a héten megkaphatják az oltást a pedagógusok: kiderült, mennyien regisztráltak

A kormány szerint jó esély van arra, hogy április 10-ig minden pedagógust beoltsanak.

pedagógusok-oltása2

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A koronavírus sajnos már egy éve része az életünknek, és teljes mértékben átírta a mindennapokat. A szakértők szerint a vakcina jelentheti a végét a pandémiának, így szinte minden országban megkezdték már a lakosság tömeges beoltását.

A legfrissebb adatok szerint Magyarországon már több mint kétmillió ember kapta meg a vakcinát, a keddi beszámolók alapján az ország 19,7%-át már beoltották. Gulyás Gergely egy korábbi bejelentése alapján akkor lehet beszélni lazításról, ha az országban már 2,5 millió embert beoltottak.

Áprilisban nyitni szeretnék az iskolákat

A harmadik hullám drasztikus emelkedést hozott a számokban Magyarországon is, így március elején úgy döntött a kormány, hogy szigorúbb intézkedéseket vezet be. Ennek egyik eleme az oktatási intézmények bezárása volt, és átállás a digitális oktatásra. Akkor április 7-ig mondták ki a zárlatot, ám ez kitolódott április 19-re, hiszen a pedagógusok tömeges oltásával kapcsolatban ez az időpont tűnt reálisnak. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerda reggel a Kossuth Rádióban elmondta, hogy tartható az időpont, majd hozzátette, hogy ha minden pedagógus megkapja a vakcinát, és a lakosságból is 2,5 millió embert beoltottak már, akkor április közepén helyreállhat az iskolák hagyományos tanítási rendje.

pedagógusok-oltása1
Fotó: Milatas / Getty Images Hungary

A kormány korábban már bejelentette, hogy a pedagógusok soron kívül kaphatják meg az oltást, nekik március 29. éjfélig volt lehetőségük regisztrálni, kedden pedig ellenőrizték az adatbázisokat. Az államtitkár szerint már ezen a héten elkezdődik azok oltása, akik már korábban regisztráltak, akik ezt későbbre hagyták, csak jövő héten kaphatják meg a vakcinát. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Orbán Viktor vasárnapi rádióinterjújában elmondta, hogy április 10-ig minden oktatásban dolgozót szeretnének beoltani, az a 8-9 nap pedig a védettség kialakulásához szükséges, ezért tervezi a kormány április 19-re a hagyományos oktatás visszaállítását. A miniszterelnök hozzátette, hogy a hétvégéig 102 ezer pedagógus regisztrált, az államtitkári közleményben pedig az állt, hogy a tanárok 54 százaléka kéri soron kívül a vakcinát.

Ezen a weboldalon ellenőrizheted, milyen státuszban van az oltási regisztrációd

A Neak internetes felületén ellenőrizhető az oltási regisztráció.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük