Olcsóbb lesz a vonatozás az ország egy részén – Ezeket a városokat lehet majd megközelíteni így
Később az utasbarát intézkedéseket más viszonylatokra is szeretnék kiterjeszteni.
Több dunántúli vasútvonalon új menetrend és tarifa lépett életbe hétfőn, a MÁV honlapján közzétett tájékoztatás szerint a MÁV-START olcsóbb, sűrűbb és utasbarát kínálatot nyújt a Balaton déli partja, Keszthely, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely és Zalaegerszeg felé - írja az MTI.
A közleményben hangsúlyozzák, a vasúti közlekedés versenyképesebbé és vonzóbbá tétele érdekében a gyorsvonati pótjegy eltörlésével ezeken az útvonalakon átlagosan 10 százalékkal olcsóbbá vált az utazás, és egyszerűbb lett a jegyváltás.
Változnak a díjszabások több dunántúli vonalon
Kiemelték, hogy négy vonalon az InterCity kocsik a pót- és helyjegy helyett egységesen 300 forintos helyjeggyel vehetők igénybe. A 65 éven felüliek és a 6 év alatti gyermekek díjmentesen utazhatnak ezeken a gyorsvonatokon.
A Nagykanizsa, illetve Keszthely és Budapest közötti szakaszt eggyel alacsonyabb díjövezetbe sorolták, így a virtuális díjszámítás alapján kevesebbet kell fizetni. A Volánbusz több viszonylaton a vonatközlekedéshez igazította a menetrendjét.
Utasbarát és rugalmas közösségi közlekedés a terv
A közlemény szerint Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a jelentős árengedményeknek köszönhetően a Budapest és Székesfehérvár között vonatozóknak csak a 2010 óta érdemben nem emelkedett alaptarifákat kell megfizetniük a gyorsvonatokon is. Így azonos költséggel jelentősen több férőhely áll majd az utasok rendelkezésére az elővárosi járatokon, kényelmesebbé téve a vasúti közlekedést a főváros vonzáskörzetében.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jövőképe alapján a korszerű közösségi közlekedés utasbarát, innovatív, fenntartható, integrált és rugalmas. A nagyarányú fejlesztések eredményeként a vasút a menetidők terén a buszközlekedéssel és az autózással szemben is versenyképes szolgáltatást kínál a Dunántúlon. A több járattal és olcsóbb utazással a teljes közösségi közlekedés vonzereje nő a térség nagyvárosai és a Balaton felé is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: ahhoz, hogy a vasút még vonzóbb alternatívát jelentsen utasaik számára, a menetrendi és a tarifareformok elengedhetetlenek. Abban bízik, hogy a hétfőtől érvényes változások nemcsak a dunántúli közlekedőknek jelentenek átlagosan 10 százalékkal olcsóbb utazást, hanem a későbbiekben az utasbarát intézkedéseket más viszonylatokra is ki tudjuk majd terjeszteni. A módosításokról részletesen a MÁV-csoport és a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.
5 dolog, amit nem tehet meg az ellenőr, hiába nincs jegyed
Mihez van joguk az ellenőröknek, és mi az, amit nem tehetnek meg?
5 dolog, amit nem tehet meg az ellenőr, hiába nincs jegyed
Mihez van joguk az ellenőröknek, és mi az, amit nem tehetnek meg?
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!