Ámulatba ejtő felvétel került elő 1900-ból: először vettek filmre teljes napfogyatkozást
Új életet leheltek az első, teljes napfogyatkozásról készített filmfelvételbe, és közzétették az interneten.

Digitálisan felújították, és ingyenesen megnézhetővé tették az interneten az első, teljes napfogyatkozásról készített filmfelvételt, melyet több mint száz évvel ezelőtt rögzítettek.
Az eredeti felvételt Nevil Maskelyne amatőr brit csillagász, elismert bűvész és filmes készítette 1900. május 28-án az amerikai Észak-Karolina államban, ahová a Brit Asztronómiai Egyesület expedíciójának keretében érkezett - írja a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Maskelyne egy speciális teleszkópos adaptert készített a kamerájához, hogy fel tudja venni a csillagászati jelenséget.
A szakemberek szerint ez az egyetlen ismert felvétel, mely fennmaradt Maskelyne-től. A több mint százéves felvételt a brit Királyi Asztronómiai Társaság archívuma őrizte, és a Brit Filmintézet szakértői állították helyre, és digitalizálták képkockáról képkockára haladva. A csaknem egyperces Solar Eclipse (1900) című felvétel ingyenesen megnézhető az interneten.
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hónapokra eltűnt a nap a városból
A 3386 főt számláló hely elnyerte a világ legsötétebb városa címet, ugyanis a várost körülölelő hegyek miatt szeptembertől márciusig nem éri közvetlen napfény. Zseniális módszerrel oldották meg a helyzetet.
OLVASD EL EZT IS!

- természet
- meteor