Mikor pereld be a főnököd?

Amikor nagy eséllyel nyerhetsz is

Egy nem megfelelő módon történt felmondás vagy a szabadság megvonása elég indok lehet a perre.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Törvénytelenségek bármelyik munkahelyen előfordulhatnak. A túlzott mértékű túlórát nem vagy köteles elfogadni - akkor főleg, ha ki sem fizetik -, ahogy a szabadság megvonása a felmondási idő alatt vagy a jogtalan módon történt felmondás is elég indok lehet arra, hogy jogi újra tereld az ügyet. Ez év januárjától ráadásul a munkaügyi perek újra költségmentesek lettek, így ez a félelem se szabjon gátat annak, hogy kiállj a jogaid mellett a főnököddel szemben.

Ha a következő esetek kapcsán úgy érzed, a főnököd nem éppen a törvényben foglaltak szerint cselekszik, érdemes ügyvédhez fordulnod.

Munkaviszony jogellenes megszűnése

A felmondási idő minimum 30 nap, a főnököd pedig köteles megindokolni, hogy miért döntött az elbocsátásod mellett. Az érv kizárólagosan csak a munkaképességeiddel, a munkával kapcsolatos magatartásoddal vagy a munkáltató működésével függhet össze.

Ez a Munka Törvénykönyvének egyik sarkalatos pontja, amin egyik fél sem változtathat, még szerződés útján sem. Ezenkívül a munkaadódnak kötelessége írásba rögzíteni a felmondásod. Ha ezt csak szóban közlik veled, azzal megsértik a törvényt, ez pedig elég ok arra, hogy ügyvédhez fordulj, és munkaügyi per keretében tisztázd az ügyet.

Léteznek olyan speciális esetek is, amikor nem bocsáthatnak el, mert úgynevezett felmondási védelmet élvezel a törvény szerint. Ilyen, ha táppénzen vagy éppen GYES-en vagy - ez idő alatt nem bonthatják fel a munkaviszonyod. Ha ez mégis előfordul, bátran fordulj a bírósághoz, mert nagy valószínűséggel te kerülsz ki nyertesen az ügyből.

Fizetésképtelenség?

Előfordul, hogy a munkáltatók nem fizetik ki sem az utolsó havi béred, sem a pénzbe átszámolt szabadnapjaidat, melyeket nem vettél ki.

Sőt, van, hogy a végkielégítésed sem kapod meg. Ilyenkor két dolgot tehetsz. Az első, hogy úgynevezett fizetési meghagyást kérsz a munkaügyi bíróságtól. Ebben az esetben - bár nem indítasz pert - a bíróság kötelezni fogja a munkáltatód, hogy veled szembeni tartozását kifizesse.

15 életbevágóan fontos illemszabály

Nézegess képeket!

Elolvasom

A második, hogy jogi útra tereled az ügyet. Az eljárás sajnos hónapokig vagy akár évekig eltarthat, ami alatt megeshet, hogy a munkáltató megszűnik. Ennek pedig az lesz a vége, hogy az első variációt, vagyis a fizetési meghagyást rója ki a bíró a munkáltatóra. Hátulütője a pernek, hogy, ha a cég megszűnik, még szaladhatsz is a pénzed után, mert nem biztos, hogy ki tudják fizetni a veled szembeni tartozásukat.

Túlórák és szabadnapok

A törvény szerint túlórára csak rendkívüli esetben utasíthat a munkáltatód. A hónapra előre beosztás értelemszerűen már nem tartozik a rendkívüli esemény címszó alá, tehát, ha a munkaadód ekképpen próbál maradásra bírni a munkaidő után is, akkor jogszerűtlenül jár el. A túlóra évente nem haladhatja meg a 200, kollektív szerződésnél pedig a 300 munkaórát. Ráadásul abban az esetben, ha például az egészségedet veszélyezteti, vagy, ha éppen gyermeket vársz, tilos rendkívüli maradásra köteleznie.

A szabadnapjaidnak csak egynegyed részével rendelkezel te magad, a maradék háromnegyed részt a munkáltatód adja ki kedve szerint. Ez egy megértő főnök esetében nem jelenthet gondot, de nem mindenki ilyen szerencsés. Hogy el tudd kerülni a kizsákmányolást, készíts egyfajta jegyzőkönyvet a szabadnapjaidról. Ezzel bizonyítani tudod, ha nem szabályosan jár el veled szemben, így, ha perre kerül a sor, nagyobb eséllyel nyerhetsz.

Kérj segítséget!
Munkajoggal kapcsolatos információkért érdemes keresned a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ügyfélszolgálatát. Személyesen az Akadémia utca 3. szám alatt érdeklődhetsz, telefonon pedig a 061 428-9941-es számon kaphatsz részletes tájékoztatást.

Megkülönböztetés esetén

Munkaügyi per nem csupán érvényes munkaviszony melletti jogtalanságok esetén indítható, hanem akkor is, ha álláskeresésnél járnak el a törvényben foglaltakkal ellenkező módon. Megeshet például, hogy azért utasítják el jelentkezésedet álláskeresésnél, mert gyermeked van.

A munkáltatók ilyenkor attól tartanak többek között, hogy a gyermek betegsége miatt gyakrabban kieshetsz a munkából, vagy nem tudsz annyi túlórát vállalni, mint amennyit ők szeretnének. Jogtalan azonban valakit csak azért nem alkalmazni, mert családanya. Ha ez veled is előfordult, ne habozz, fordulj ügyvédhez, mert ez hátrányos megkülönböztetésnek számít!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ugyanez vonatkozik arra is, ha például nőként ugyanazért a munkáért férfitársaidnál bizonyíthatóan kevesebb bért kapsz. Mivel egyre szigorúbban tiltja a törvény a diszkriminációt, jogod van fellépni ez ellen. Szintén ez utóbbi kategóriába tartozik, ha a szülési szabadságodat nem megfelelően adják ki. Hivatalosan a terhességi gyermekágyi segély 24 hét, vagyis 168 nap. Ha a munkáltató visszaél ezzel, bíróság elé viheted az ügyet, és nagy esélyed van arra, hogy utóbbi elmarasztalja.

OLVASD EL EZT IS!

  • munka törvénykönyve
  • munkajog

Nem vagy bejelentve?

  • munka törvénykönyve
  • munkahely

Mi és mennyi jár neked?

  • elbocsátás
  • munka törvénykönyve

Így nem mondhat fel a főnököd!

Ezt is szeretjük