Már elkezdődött az év legnagyobb meteorhullása: ezeken a napokon lesz a legszebb
A Perseidák nevű híres meteorraj minden évben a július második felétől augusztus végéig terjedő időszakban látható a nyári égen.
A Perseidák nevű híres meteorraj minden évben a július második felétől augusztus végéig terjedő időszakban látható a nyári égen. A jelenség maximuma általában augusztus közepére esik.
A meteorraj idén július 17-én vált aktívvá, derült ki a 24.hu cikkéből. A cikk arra is kitért, hogy az EarthSky előrejelzése alapján idén a telihold fénye meg fogja nehezíteni a jelenség megfigyelését.
Meteorhullás 2022 nyarán
A meteorhullás maximuma augusztus 12-én és 13-án lesz, ám az augusztus 12-ére eső telihold miatt ekkor nem lesz annyira könnyű észlelni a meteorokat. A jelenség iránt érdeklődők ezért valószínűleg jobban járnak, ha július végén, illetve augusztus elején kémlelik sűrűbben az eget.
A meteorhullás könnyebben megfigyelhető, ha az ember minél messzebb vonul a városi fényszennyezéstől. Nem árt a türelem sem, hiszen az emberi szemnek körülbelül 20 percbe telik, hogy alkalmazkodjon a sötétséghez.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Perseidák szülőégitestje a 109P/Swift-Tuttle nevű üstökös. Amikor az égitest törmeléksávja beér a Föld légkörébe, a szemcsék megsemmisülése fényjelenségeket hoz létre.
Gyönyörű fotókon a Perseidák hullócsillagai: Magyarországon is készültek varázslatos képek
Az augusztusi éjszakák egyik legvarázslatosabb jelensége egyértelműen a hullócsillagok figyelése, az egyik legismertebb meteorraj, a Perseidák hullócsillagai pedig tavaly is gondoskodtak a felejthetetlen élményről.
Gyönyörű fotókon a Perseidák hullócsillagai: Magyarországon is készültek varázslatos képek
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- tudomány
Fényes tűzgömb haladt el Magyarország felett: látványos felvétel készült róla
- érdekesség
- űrkutatás