Rejtélyes jelenséget észleltek a Marson: a kutatók sem tudják mire vélni
A marsi légkör ingadozó metánszintje rejtély a tudósok számára.
A korábban mérteknél háromszor több metánt észlelt a múlt héten a Mars légkörében a NASA Curiosity nevű marsjárója, a hétvégén megismételt mérések azonban kimutatták, hogy jelentősen csökkent a metánszint, egymilliárd részecskéből kevesebb mint egy egység metán, ami szinte azonos a Curiosity által korábban rendszeresen észlelt háttérszinttel - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal.
Ez azt jelzi, hogy a múlt héten mért metánszint - a legnagyobb, amit a Curiosity műszerei valaha mértek - egyike volt a múló metáncsóváknak, melyeket a múltban is megfigyeltek. A kutatók korábban is észlelték szezonálisan a metánszint növekedését és csökkenését, nem találtak azonban rendszert ezen múló metáncsóvák megjelenésére - olvasható a NASA honlapján.
A tudósok sem értik a jelenséget
- A metán rejtélye folytatódik. A korábbinál is nagyobb késztetést érzünk arra, hogy folytassuk a méréseket, és összetegyük tudásunkat, hogy rájöjjünk, miként viselkedik a metán a Mars légkörében - írták. A Curiosity marsjárónak nincsenek olyan műszerei, melyek egyértelműen képesek megállapítani azt, hogy a metánforrás biológiai vagy vulkanikus eredetű, ősrégi, vagy napjainkból ered.
Ezen csóvák jobb megértése, együtt más Mars-missziók méréseivel, segítheti a kutatókat meghatározni, hol vannak metánforrások a vörös bolygón. Múlt héten a Curiosity meglepő eredményt továbbított a Földre, a legnagyobb mértékű metánszintet mérte a vörös bolygó légkörében, egymilliárd egységenként - ppbv - 21 részecskét, ami háromszorosa a korábban már mért mértékeknek. Mivel a metán a földi élet fontos forrása, az eredmény felvillanyozta a kutatókat, mondván, az az élet jelenlétét jelezheti.
Élet lehet a Marson?
A Marson több lehetséges módja van a metántermelődésnek. Ha léteznek még rajta mikrobák, azok is szolgálhatnak a metán forrásaként. A távoli múlt mikroorganizmusai által termelt metánt magába rejthette a jég is, melynek olvadásakor felszabadulhat a gáz a légkörbe. Bizonyos geológiai folyamatok is termelhetnek metánt, nincs feltétlenül szükség biológiai folyamatra.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ilyen a szerpentinizáció, egy hőt és vizet igénylő kőzetátalakulási folyamat a kéregben. A metán ebben az esetben a folyamat mellékterméke. A metánszivárgás ismert folyamat a Földön a tektonikus törésvonalak mentén és természetes gázmezőkön.
Fotók: Getty Images.
Képeken a marsi napfelkelte és naplemente
Az InSight körülbelül 13 óra különbséggel készítette a képeket a robotkarján található kamerával. Mivel a Nap sokkal messzebb van a Marstól, mint a Földtől, az emberek számára szokatlanul kicsinek tűnik a felvételeken.
OLVASD EL EZT IS!