Életre is utalhatnak azok a jelek, amiket a Curiosity észlelt a Marson

A kutatók azt is megállapították, hogy a jelek pontosan honnan származhatnak.

mars
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Metánszivárgást észleltek a Mars felszínén. A jelenséget először a NASA Curiosity marsjárója észlelte, majd ezt a vörös bolygó körül keringő európai űrszonda, a Mars Express is megerősítette. A marsi légkörben lévő metán természetének jellemzőiről és mértékéről nincs megegyezés a kutatók között. Ez a gáz azért különösen érdekes, mert a földi metánt különböző életformák is előállíthatják ugyanúgy, ahogy geológiai folyamatok.

A feltételezések szerint a metánnak nagyon rövid az élettartama a Mars légkörében, így észlelése azt jelenti, hogy csak nemrég kerülhetett a felszínre. A metánra utaló erős jeleket a Curiosity 2013. június 15-én észlelte, majd méréseit megerősítették a másnap a Mars Express fedélzetén lévő spektrométerrel - PFS - gyűjtött adatok - írja a BBC.com. Az eredményeket két tanulmány foglalta össze, melyeket a Nature Geoscience című tudományos lapban mutattak be.

Marco Giuranna kutató szerint alapvetően nem észleltek metánt, egyetlen esetet kivéve, amikor a légkörben mintegy 15 ppb - parts per billion, részecske per milliárd - koncentrációban regisztráltak metánt. Kiderült, hogy ez éppen egy nappal az után volt, hogy a Curiosity 6 ppb metánkoncentrációt mért. Úgy vélik, hogy a metán a marsjárótól északra lévő területről származik, és a szivárgás a Gale-kráterből ered, a Curiosity leszállási helyéből.

A Marson több lehetséges módja van a metántermelődésnek

Ha léteznek még a bolygón mikrobák, azok is szolgálhatnak a metán forrásaként. A távoli múlt mikroorganizmusai által termelt metánt magába rejthette a jég is, olvadásakor pedig felszabadulhat a gáz a légkörbe. Bizonyos geológiai folyamatok is termelhetnek metánt, nincs feltétlenül szükség biológiai folyamatra. Ilyen a szerpentinizáció, egy hőt és vizet igénylő kőzetátalakulási folyamat a kéregben. A metán ebben az esetben a folyamat mellékterméke.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Marco Giuranna szerint a szivárgás nem a Gale-kráterből származik, a kutatók átvizsgálták a kráter körüli régiót olyan képződmények után kutatva, ahonnan elképzelhető lehet a szivárgás. A metánszivárgás ismert folyamat a Földön a tektonikus törésvonalak mentén és természetes gázmezőkön.

- Azonosítottuk a tektonikus vetődéseket, melyek olyan régiók alatt húzódhatnak, ahol vékony jégréteg lehet. Mivel az állandóan fagyott területek - permafrost - remek szigetelést biztosítanak a metán számára, lehetséges, hogy a jég felszín alatti metánt zárt magába, és időszakosan szabadítja fel a törésvonalak mentén, amikor a jégréteg is megtörik - véli Giuseppe Etiope, a római Nemzeti Geofizikai és Vulkanológiai Intézet munkatársa.

Fotók: Getty Images.

Van egy hely a sivatagban, ahol Marssá változott a Föld

Képeken a Hold völgye, a Rum vádi, ami különleges adottságai miatt számos nagy sikerű film forgatási helyszínéül szolgált már a múlt században is.

Van egy hely a sivatagban, ahol Marssá változott a Föld: képeken a Hold völgye

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük