Egy apróságot változtattak meg a közlekedési táblán, mégis óriási jelentősége van
Néha a legkisebb változtatások is hatalmas erejűek lehetnek a társadalom számára.
A történelem során rengeteget szenvedtek a nők azért, hogy ugyanolyan jogok és juttatások járjanak nekik, mint a férfiaknak, és bár látványos a változás még akkor is, ha csak az elmúlt száz évet nézzük, még mindig nem jutott el teljesen a társadalom arra a szintre, hogy ugyanúgy megbecsülje a nőket, mint a férfiakat, ez pedig főleg a jövedelemkülönbségekben mutatkozik meg.
A probléma azonban nem csak kis hazánkat érinti, nemzetközi szinten is jelen van a megkülönböztetés: még az olyan fejlett országokban is tapasztalható a jelenség, mint Svájc, ahol nemrég egy apró változtatással nagy mérföldkőhöz érkeztek a nők helyzetét illetően.
Ne csak a férfiaké legyen a zebra
Nemrég a genfi városvezetés fontos döntést hozott, ami a nők helyzetét kívánja segíteni. A zebrákat jelző közlekedési táblák sok esetben vagy semleges, vagy férfialakot ábrázoltak, a svájci város azonban belement abba a kezdeményezésbe, hogy a jelzések felét kicserélik női sziluettekre. Ez azt jelenti, hogy ezentúl 250 közlekedési táblán fognak nemcsak női alakok megjelenni, hanem a diverzitás jegyében afroamerikai emberek, terhes nők, leszbikus párok és bottal járó idősek is a közlekedési megjelenítés részévé fognak válni.
A genfi polgármester asszony, Sandrine Salerno szerint fontos fellépni a nemek közötti egyenlőtlenségek ellen, így a városban hamarosan az utcák közül is sok át lesz nevezve, hiszen a hagyományok szerint a közterületek neveit a legtöbb esetben férfiak viselik. Ezek az intézkedések átszámítva 18 millió forintba kerülnek Genfnek.
Nem mindenki örült a változásnak
A táblák cseréje vegyes érzelmeket váltott ki a közvéleményből: volt, aki szerint jó módja ez a figyelemfelkeltésnek és az egyenjogúság elősegítésének, mások viszont támadták az ötletet, mivel úgy gondolják, hogy a politikusok ilyen lépésekkel akarnak szimpatizánsokat szerezni maguknak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ellenzők hozzátették, hogy a női sztereotípiákon sem segít, ha magas sarkú, szoknyás ábrázolással jelennek meg a közlekedési táblákon. A városvezetés tagadta, hogy politikai megfontolásból döntöttek a táblák kihelyezése mellett.
Képeken 10 ország, ahol nagyon jó nőnek lenni
A nemek közötti egyenlőség alapján is készítettek már listát országokról. Kíváncsi vagy, hányadikak lettünk?
OLVASD EL EZT IS!
- nők
- női egyenjogúság