
"Bárcsak fikció lenne a sorozat" - A szolgálólány meséje főszereplőnője a nők helyzetéről vallott
Elisabeth Moss szerint éppen az történik a valóságban, mint a disztópikus szériában.


Ezt gondolja Elisabeth Moss A szolgálólány meséje világáról
A sorozat alapvető koncepciója az, hogy a világban egyre nagyobb probléma a meddőség, amit a vezetők úgy próbálnak megoldani, hogy a még teherbe esni képes nőket begyűjtik, elszakítják a családjaiktól, minden alapvető joguktól megfosztják, majd a nagyurak szolgálóivá teszik őket.
A fő feladatuk azonban nem a házimunka lesz Gileád fiktív államában - bár persze még abba is bevonják őket -, hanem hogy gyermeket adjanak a parancsnokoknak és családjaiknak, majd a baba születésével továbbálljanak, és új gyermektelen famíliát bővítsenek egy kisdeddel.
A főszereplő, Elisabeth Moss, aki June Osborne-t, azaz szolgálónevén Offredet, később pedig Ofjosephet alakítja a sorozatban, kivételesen erős női karakter, aki mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze a kislányát a gileádi parancsnokok karmai közül, hogy végül együtt Kanadába meneküljenek a férjéhez, aki kívülről évek óta szintén azon dolgozik, hogy kiszabadítsa a családját ebből a rémes rendszerből.
Az idő azonban telik, June számára pedig egyre kevésbé cél a kijutás, inkább azon kezd el dolgozni, hogy belülről rombolja le ezt a rettenetes rendszert. És ahogy a szolgálólány, úgy a megszemélyesítője sem fél kinyitni a száját, ha nem tetszik neki, ami a világban zajlik.
- Rengeteg változás történik most a világban a nők szerepét illetően. Sokan felemelték a hangjukat a bántalmazóik ellen. A MeToo-mozgalom során még a hírességek is megnevezték a zaklatóikat. Egyenjogúságért küzdünk, egyenlő fizetésért, egyenlő bánásmódért, azonban mintha semmi nem változott volna. A sorozat veszélyesen hasonlít a való életre.
A könyvben Margaret (Atwood, az írónő - a szerk.) új normalitásnak nevezi ezt a világot. Lydia néni ezt mondja: "Egy nap, majd ez lesz a normális számotokra". Ez döbbenetesen ijesztő szerintem. Éppen emiatt nem tudom értelmezni, amikor valaki azt mondja, hogy azért nem nézi a sorozatot, mert túl rémisztő számára.
És nem az érdekel, hogy nézi-e a műsoromat vagy sem. Arra magasról tojok, tényleg. De könyörgöm! Nem vagy elég tökös, hogy megnézz egy sorozatrészt a tévében, mikor ugyanez történik a világban? A való világban, amiben benne élsz? Ébredjetek már fel, emberek, és nyissátok ki a szemeiteket! - nyilatkozta a The Guardian magazinnak.
- Őszintén sajnálom, hogy egy olyan világban élünk, ahol ezek a dolgok simán megtörténhetnek. Bárcsak fikció lenne a sorozat. Bárcsak olyan lenne, mint a Trónok harca. De sajnos nem olyan. És az üzenetével szembe kell néznünk - tette hozzá az Independent magazinnak adott interjújában.
Az általa játszott karakterekről
- Azon dolgozom, hogy az általam játszott karakterek igazi példaképekké, már-már hősökké váljanak, akik a feminizmus eszméit képviselik, közvetítik. Hús-vér emberekké akarom formálni őket akkor is, ha dolgozó nőt vagy ha édesanyát is alakítok. Azt akarom, hogy hétköznapi embereknek lásd őket, akik olyanok, mint te vagy én - nem tökéletesnek vagy különlegesnek. Egyetlen 100%-ban jó karakter sincs. Vannak hibáink, félelmeink, rossz döntéseink. Nincs szupererőnk. Nők vagyunk és emberi lények.
De az igazi nők, akik nem hisznek a tökéletesség fontosságában, képesek megtalálni a belső hangjukat, a belső erejüket a hétköznapokban is. Akkor is, ha arról van szó, hogy ki kell szállni egy mérgező kapcsolatból, vagy arról, hogy fizetésemelést kell kérni a főnöktől. Vagy éppen arról, hogy fel kell venni a vérvörös uniformist, és hadseregként be kell masírozni a fővárosba - mondta a Times magazinnak.
Az lenne a normális, ha egyenlőség lenne a nemek között. Ha nem lenne kihangsúlyozva, hogy egy filmnek NŐI rendezője van, vagy NŐI főszereplői. Rendezők lennének és filmek. Férfiközpontú történetekben is lennének erős női szereplők, nem csak biodíszletek mellekkel, és nőket célzó alkotásokban is olyan férfiak, akik nem csak azért vannak, hogy egy nőnek legyen két romanticizált alternatívája, akik közül választhat.
- Nem szeretem a nők kontra férfiak és férfiak kontra nők hasonlítgatásokat. Mindenki más, mindenki másban erős, másban tehetséges, nem lehet egy jellemzőt ráhúzni a föld fél lakosságára csupán a neme alapján - árulta el a Celebrity Nine online lapban.
A Fred Waterfordot alakító Joseph Fiennes így beszélt a karakteréről
" Elsőként szeretném leszögezni, hogy Fred és Joe Fiennes különbözőbb emberek már nem is lehetnének" - már magyarázattal kezdi az interjúját June sorozatbeli nemezise, a Fred Waterfordot alakító Joseph Fiennes.
Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft