Hová lett a kis Jézus a parlamenti betlehemből? - Karácsony a Kossuth téren
A Kossuth téren már minden ünnepi díszben pompázik, de egy fontos elem a hagyomány szerint csak később érkezik.
Advent első vasárnapján először kapcsolták fel az Ország Karácsonyfájának teljes díszkivilágítását, mely múlt szerda óta ékesíti a budapesti Kossuth teret. A fa mellé került a betlehemi jelenet is, ám a jászol egyelőre üres, hiszen a kis Jézust a szokásoknak megfelelően csak december 24-én, a gyermek születését megelőző napon helyezik majd bele.
A karácsonyfa idén a putnoki Kováts Géza Sándorné felajánlásából érkezett, mintegy 18-20 méter magas, 65 centiméteres törzsátmérőjű, 5-7 tonnás ezüstfenyő lett. A díszítéshez - a korábbi évekhez hasonlóan - 2400 folyóméter LED-es fényfüzért használtak, 33 600 színes izzóval. Körülötte, immár hagyományosan, 120 szánkóból álló kerítést állítottak fel.A karácsonyfára egy 130 centiméteres, 30 kilogrammos, csillag alakú, óarany világítású csúcsdíszt helyeztek. Nézd meg képeken, milyen hangulatos a Parlament ünnepi díszbe öltöztetett környéke!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- kossuth tér
- karácsonyfa
- képek
- érdekességek a világból
- budapest
- karácsonyi dekoráció
- az ország karácsonyfája
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- karácsonyfa
- karácsonyi dekoráció