Kivezetik az élelmiszerárstopot? Erre kérték a kormányt
Az élelmiszerárstop kivezetésére kéri a kormányt a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség.

Az élelmiszerárstop kivezetésére kéri a kormányt a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, mert úgy vélik, hogy az intézkedés nem érte el a célját, írja az Index az ATV Híradója alapján.
A hatósági ár okozta nyomás miatt 2022-ben nagyjából négyezer üzlet zárhatott be.
Kivezethetik az élelmiszerárstopot?
Komoly pluszterheket jelent a kereskedőknek, hogy az élelmiszerárstop alá eső termékeket 2021. október 15-ei árakon kell tartaniuk a boltoknak. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség ezért az szeretné, hogy a kormány minél előbb szüntesse meg az árstopot.

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta az ATV Híradójának, hogy az árstop okozta nyomás miatt az egyik 19. kerületi áruházban lévő élelmiszerbolt végleg bezárt, amely a magyar kereskedők egyik zászlóshajója volt.
- Nagyon komoly kezdeményező tárgyalásokat szeretnénk a kormánnyal e tekintetben, a döntéshozókkal elérni, mert nem tartható már április 30-ig sem ez a nyomás, ez a veszteség. Úgy gondoljuk, hogy miután nem ért célt maga az intézkedés, nem mérsékelte az inflációt az élelmiszerek tekintetében, kérjük a kormányt, hogy ezt a lehető legrövidebb időn belül vezesse ki - fogalmazott Neubauer Katalin.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója azt is elmondta az ATV-nek, hogy nagy terhet jelent a kereskedőknek az ársapka, mert nekik kell kifizetniük a beszerzési és fogyasztói ár közötti különbözetet.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szakember szerint a legnehezebb helyzetben a vidéken működő kis- és családi vállalkozások vannak, hiszen a nagy üzletláncok szét tudják osztani a több ezer termékükön az árstop okozta veszteségeket, a kisboltok viszont nem.
- A tavalyi első félévben több mint kettőezer kiskereskedelmi bolt zárt be, a második félévben minden bizonnyal folytatódott ez a kedvezőtlen tendencia, tehát tavaly akár több mint négyezer kisbolt is bezárhatott - fogalmazott a Híradónak Hornyák József, a Portfolio makroelemzője. Hornyák szerint kedvező változás idén sem várható, mivel a szakértők 2023-ban az eddiginél is magasabb inflációt jósolnak.
7 mellbevágóan őszinte kép a világ problémáiról - Elgondolkodtató rajzokat készít a művész
A világ egyenlőtlenségeit jeleníti meg grafikáiban a művész, ami fontos problémákra hívja fel a figyelmet.
7 mellbevágóan őszinte kép a világ problémáiról - Elgondolkodtató rajzokat készít a művész
Nézegess képeket!
ElolvasomBorítókép: MTI/Balogh Zoltán