Megoldódhatott a kínai nagy fal elfeledett részének rejtélye
Izraeli tudósok vezetésével tárták fel a kínai nagy fal mongóliai részét.

Egy izraeli kutatók vezette régészcsoport Dzsingisz kán rejtélyes falára bukkant, amit általában a kínai nagy fal részének tekintenek. A hétfőn az Antiquity című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányuk feltérképezte a falrészlet szerkezetét és új megvilágításba helyezte az építményt.
A mongol sztyeppén található, 737 km hosszú falszakaszról korábban azt hitték, hogy a 13. század elején birodalmat építő, legendás Dzsingisz kántól védte a helyi lakosságot, de Gideon Selach-Lavi, a jeruzsálemi héber egyetemen tudósa úgy véli, hogy valójában korábban épült, és az építmény elemei arra utalnak, hogy nem is védelmi célokból.
Nem lehetett védfal
- A kínai nagy falként ismert elnevezés a valóságban sok falat magába foglal. A szóban forgó építmény több okból is különleges. Ez jóval északabbra, nomádok lakta vidéken volt, és nincs kapcsolatban az ismert nagy fallal. A történelmi források alig említették, egyetlen dinasztia sem hangoztatta felépítését - nyilatkozta a tudós a The Jerusalem Post című lapnak.

A kutatásban az izraeliek mellett amerikai és mongol szakemberek is részt vettek, és műholdas és légi felvételek elemzésével is megpróbáltak többet megtudni arról, hogy ki, mikor és miért építhette ezt a falat. Az ásatások és az adatok kiértékelése után arra jutottak, hogy az építményt egy különösen bizonytalan korszakban, a 10. és a 12. század között uralkodó nomád Khitan-Liao-dinasztia idején emelték, tehát Dzsingisz kán előtt.
A fal valószínűleg körülbelül két méter magas volt, és tucatnyi alacsonyabb, hozzátoldott építményt fedeztek fel mellette, ezért nem igazán lehetett alkalmas védelmi célokra. Ehelyett valószínűleg az emberek és a szarvasmarhák mozgását korlátozta.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A térség éghajlati szempontból különösen komoly kihívást jelent, mert szélsőségesek a telek, és az évszakok változása is nagy terhet ró az ott élőkre. Mindez arra késztethette a nomád csoportokat, hogy dél felé menjenek élelmet keresni, és ezt próbálhatták megakadályozni a fallal. Mivel nagyon kevés használati tárgyat találtak a közelében, a régészek úgy gondolják, hogy csak mintegy húsz évig állhatott fenn az építmény, amit kettő-öt év alatt hozhattak létre csaknem kétszázezer ember foglalkoztatásával.
Fotók: Getty Images
Európában is van nagy fal
A Kotort körülölelő, középkori szerb dinasztia által épített kőfal jó állapotban maradt fenn, és Európa kínai nagy falának is szokták nevezni.