Ekkora károkat okozott a hétvégi vihar az országban: több ezer bejelentés érkezett
Egyre több pusztítást végeznek a viharok az országban.
Egymilliárd forintot megközelítő károkat okozhattak a hétvégi viharok, intenzív esőzések; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.
Az Aegon Biztosító az MTI-t arról tájékoztatta, hogy csütörtöktől kedd reggelig csaknem 2300 kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg 401 millió forint. A bejelentések nagy részét jégverés, beázás, felhőszakadás és vihar által okozott károk miatt tették az ügyfelek, de gyakoriak voltak a villámcsapás miatti kárbejelentések is. Jellemzően az épületek tetőszerkezetében, falazatában keletkeztek sérülések, de tetemesek a gépjárműveket érintő károsodások is.
Emelkedni fog a bejelentések száma
A legtöbb bejelentés Budapestről, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett. Az Aegon arra számít, hogy a kárbejelentések száma jelentősen emelkedni fog a következő napokban, a tapasztalatok szerint ugyanis az emberek először a kármentéssel vannak elfoglalva, és csak ezután fordulnak a biztosítójukhoz.
A biztosító közölte azt is, hogy a július 9-10-i viharok miatt már több mint ötezer kárbejelentés érkezett. A két hétvégét összesítve a teljes becsült kárérték elérheti a kétmilliárd forintot. A Groupama Biztosítóhoz mintegy 900 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett az elmúlt négy napban, a becsült kárösszeg megközelíti a 300 millió forintot - közölte a biztosító az MTI-vel.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A bejelentések 38 százalékát felhőszakadás, 29 százalékát vihar, 19 százalékát villámcsapás, 8 százalékát jégverés miatt tették az ügyfelek. Az elmúlt napok esőzései, viharai erőteljesen érintették Budapestet és Pest megyét, az összes kárbejelentés 36 százaléka innen érkezett a Groupamához. A biztosító tapasztalatai alapján csökkenő mértékben, de a következő napokban még emelkedik majd a bejelentett károk száma.
Súlyos károkat okozott az eddigi viharszezon
A Groupama összesítése szerint az idei "viharszezon" okozta károk nagysága eddig meghaladta az 1 milliárd forintot. A Generali Biztosító tájékoztatása szerint július második és harmadik hétvégéjének viharai után eddig csaknem 5500 bejelentés érkezett, összesen 1,5 milliárd forint értékben. A Generali adatai szerint a július 9. és 13. közötti viharok leginkább Budapestet, valamint Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyét érintették, a települések között Tata, a kerületek közül Budapest XX. és XXI. kerülete szenvedte meg leginkább a viharokat. Az elmúlt hétvége után Budapest mellett Debrecen is felkerült a dobogóra a károk számát tekintve.
Évente több mint ötmillió ember hal meg az időjárás miatt: az extrém meleg vagy hideg is végzetes lehet
Egyre nagyobb egészségügyi kockázatot jelent a szélsőséges időjárás.
Évente több mint ötmillió ember hal meg az időjárás miatt: az extrém meleg vagy hideg is végzetes lehet
Egyre nagyobb egészségügyi kockázatot jelent a szélsőséges időjárás.
Elolvasom(Borítókép forrása: MTI/Mihádák Zoltán.)
OLVASD EL EZT IS!
- brazília
- környezetszennyezés