Ki akarta rúgni az alkalmazottját, kiderült, hogy ő nem ért a munkájához: rosszul járt a főnök

Nem éppen az következett be, amiben ez az inkompetens főnök reménykedett.

GettyImages-1302331923
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy rossz, hanyag főnök leszívja az ember energiáját, elveszi az összes motivációját a munkavégzésre. Ez történt nemrég egy alkalmazottal, akit a saját felettese úgy akart kirúgattatni, hogy közben semmi probléma nem volt a munkájával. Ellentétben a főnök maga már sokkal kevésbé értett hozzá.

Egy startupvállalkozásnál történt ez az eset. Eleinte minden tökéletesnek látszott, ám ahogy telt az idő, a főnökről kiderült, hogy teljesen inkompetens, akit csak a saját igaza érdekli, semmi más. Mégsem ő "nevetett a végén."

Inkompetens főnök akarta kirúgni az alkalmazottját

- Nemrég felmondtam egy mérgező munkahelyen, ahol adatanalitikával foglalkoztam. A kezdetekkor ígéretesnek tűnt, de nem sokkal ezután már megjelentek az első vörös zászlók, köztük az, hogy a főnökömnek semmilyen korábbi tapasztalata nem volt adatanalitikusként, és így léptették elő. Hogyan tudod menedzselni ezt a folyamatot, hogyha alapvető Excel-tudással nem rendelkezel hozzá?  - Tette fel a költői kérdést a landinthesky nevű felhasználó Reddit oldalán.

GettyImages-487205849 (1)

- Végül ignoráltam ezeket a figyelmeztető jeleket, és bíztam a vezetői képességeiben, mert tetszett a munka és a cél. Egy egész éven át én csináltam meg mindent a csapatnak. Riportokat írtam, analizáltam a csoportteljesíményt, nekem kellett prezentációt készítenem belőle, amiket a főnök csak felolvasott a feletteseinek. Azt hittem, hogy minden jól megy, hiszen csak tőle és a csapatom többi tagjától kaptam visszajelzést. 

- Nagyjából egy hónapja az egyik munkatársam, akivel nem jöttem ki jól, panaszkodott rólam egy olyan ügyben, amiben egyáltalán nem volt igaza. A főnököm azonnal elhitte neki mindenféle kivizsgálás nélkül, és egyszer csak át is helyeztek a Performance Improvement Plan (PIP) osztályra, magyarán oda, ahol a problémás munkavállalókat elemzik, és dokumentálják a hozzájuk kapcsolódó esetet. Amikor védekeztem a vádak ellen írásos bizonyítékokkal, akkor csak olyan választ kaptam, hogy "túl negatív vagyok".  Végül nem írtam alá semmit, nem ismertem be, ekkor kirúgással fenyegettek meg, úgyhogy panaszt tettem.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

 

- Már korábban tudtam, hogy a PIP is csak arra volt jó, hogy minél hamarabb meg tudjon szabadulni tőlem, mert fű alatt már a helyemre keresett új embereket. A főnököm annyira sötét volt, hogy mellettem végezte az állásinterjúkat. Végül felvettek egy másik helyre, ahonnan otthonról tudok dolgozni. Még a felmondásom előtt megkért, hogy írjak riportot neki, hogy leellenőrizzen néhány adatot. Megmondtam neki, hogy hol találhatóak az adatok az Excelben, és hogy csinálja meg saját magának a prezentációt. Elvégre neki csak illene tudnia. 

- Megpróbált besározni a főnökeinél, de visszafelé sült el a fegyver, mert megkérdezték tőle, hogyha nincs gond az Exceltáblázattal, akkor mégis mit csináltam rosszul, és végül be kellett vallania, hogy egyáltalán nem érti azt, amit néz. Az egész osztály megroppant ettől, és szerintem most már vizsgálatot is indítottak csapaton belül, hogy pontosan kiderítsék, miről is szól ez a részleg. A főnököm tekintélye és hitelessége romokban. 

GettyImages-535725331

- Most már egy olyan embernek dolgozok, aki kompetens, tiszta céljai vannak, de pokoli út vezetett el idáig. Egyébként nem zavart, hogy az előző főnököm nem értett a munkámhoz, de az már igen, hogy még a számokat sem ismerte fel, mint akinek fogalma sincs arról, hogy mivel dolgozik. Úgy akarta felhasználni ezt ellenem, hogy közben nem is tudta megmagyarázni, hogyan teljesítek alul, egyedül az volt a célja, hogy valahogy kirúgjon. Ilyen már korábbi munkatársaknál is előfordult, panaszt tettek, mégsem történt semmi lépés ellene. Nem tudom igazából most sem, hogy valóban vizsgálatot indítottak-e el, de szerintem érdemes lenne. 

Olvass tovább: különleges fotók készültek a munka világáról

Művészek kemény munkát végző emberekről készítettek fotósorozatot szerte a világban.

Különleges fotók a munka világából: megható és elgondolkodtató pillanatok

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük