Szomorú, miért nem indulhatott Bella Hadid az olimpián: a felkészülést is abba kellett hagynia
Az alábbi hírességek az olimpián is indulni szerettek volna.
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a hírességek mindig azzal foglalkoztak, és abban akartak kiteljesedni, amiről végül megismerte őket a világ. Persze egyesek esetében ez a feltételezés igaz is, és ők tényleg kizárólag egy álomra fókuszálva haladtak előre pályájukon, míg végül elérték a vágyott sikereket. Ám vannak, akiknek egészen más céljai is voltak, amelyekért keményen dolgoztak, de valamiért le kellett tenniük róluk.
Az alábbi sztárok egytől egyig olimpikonok szerettek volna lenni. Végül egyikük számára sem a sportkarrier hozta meg a világhírnevet, bár van köztük olyan is, aki egészen kiemelkedő eredményeket ért el. Legtöbbjük törekvései azonban meghiúsultak még az áttörés előtt.
Hírességek olimpiai lázban
Az, ha valaki kijut az olimpiára, már önmagában hatalmas teljesítmény, így az is komoly tehetséget feltételez, ha valakit egy hajszál választ el attól, hogy versenyezhessen a világjátékokon. A következő hírességek tehát nemcsak a főállásukban - modellszakmában, zenében, színészetben - sikeresek, hanem ügyes sportolók is.
Ennyi pénzt kap egy magyar olimpiai ezüstérmes idén: egyszeri díjazás és életjáradék is jár nekik
Nem csak a dobogósok kapnak jutalmat!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotók: Getty Images