Komoly fordulatot vesz az időjárás: 17 °C is lehet a hétvégén
Jelentős felmelegedés jön az elkövetkezendő napokban.
Pénteken az ország nagyobb részén átmeneti rövidebb szakadozások mellett döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délután elsősorban a Dunántúl déli és nyugati vidékein akár hosszabb időre is kisüthet a nap. A déli órákig a délnyugati tájakat leszámítva többfelé várható eső, zápor, kezdetben északkeleten néhol ónos eső is előfordulhat. Később fokozatosan csökken a csapadékhajlam.
A nyugati, délnyugati szelet többfelé erős, az északi megyékben helyenként viharos lökések is kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északkeleti megyékben 3 és 8, másutt 9 és 17 fok között valószínű.
Szombaton napközben változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, helyenként alakulhat ki eső, zápor, majd estefelé nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és főként északnyugaton eshet az eső. A délnyugati szél élénk, délnyugaton nagy területen erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között várható.
Vasárnap eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Szórványosan alakulhat ki eső, zápor. A nyugati, majd a délnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.
Fotók: Getty Images
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ilyen gyönyörű a január Magyarországon
Bár súlyuk miatt a dér és a zúzmara is képes kárt tenni a természetben, utóbbi pedig akár a vezetékekben is, el kell ismerni, hogy lenyűgöző látványt nyújt, amikor hófehérbe burkolják a fákat.
Mintha porcukurral vonták volna be a tájat: ilyen gyönyörű a január Magyarországon
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- történelem
- izrael