Így fogalmaz az, aki hazudik: ha figyelsz, azonnal kiderül, hogy ki nem mond igazat
Rossz világ jön azokra, akik az interneten hazudnak.
Egy személyes beszélgetés során nem lehetetlen kiszúrni, ha valaki nem mond igazat: árulkodik róla a testbeszéde, a tekintete, sőt, még a hanglejtése is. Írásban már nehezebb tetten érni a hazugságot, hiszen van idő átgondolni a mondandót, és a szövegből nem tudod kiolvasni a nonverbális jeleket. Vannak azonban olyan apróságok, amik itt is elárulják a bűnöst, legalábbis a tudósok ezt mondják.
Online hazugságvizsgáló
A londoni Cass Business School létrehozott egy olyan algoritmust, amely igen magas, 70%-os bizonyossággal meg tudja állapítani egy írott szövegről, hogy a létrehozója igazat mondott-e, vagy sem. Úgy gondolják, hogy az egyelőre még tesztelési fázisban lévő szoftver főként azoknak lesz majd hasznára, akik az interneten keresik a társukat, illetve akik többet kommunikálnak e-mailben vagy chatelve, mint szóban.
A City University Londonnal közös projekten dolgozó kutatók szerint vannak bizonyos jellegzetességek, amelyeket a legtöbben elkövetnek, amikor írásban lódítanak, a hazugságvizsgáló programot pedig arra fejlesztették ki, hogy ezeket felismerje.
Mi jelzi a füllentést?
Több ezer e-mailt összehasonlítva a professzorok arra jutottak, hogy hazugság esetén a füllentők ritkán írnak olyan, a személyükre vonatkozó szavakat, mint például az én, a nekem, vagy az enyém, ezek helyett viszont több melléknevet és jelzőt használnak. A szakértők szerint ez a porhintés módszere: így próbálják meg magukat függetleníteni az állításaiktól, és a felesleges szavakkal elterelni a lényegről címzett figyelmét.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hazugságra utalhat az is, ha a szöveg kevéssé tagolt, és a feladó minden mondatot erőltetetten összekötött egymással: ennek célja, hogy hihetőbbé tegye a mondandóját azzal, hogy összefüggő, racionális és összeszedett történet benyomását kelti a címzettben. Szintén gyanús lehet, ha a feladó hízeleg, és láthatóan igyekszik átvenni a címzett által írt mondatok stílusát, szövegének szerkezetét.
OLVASD EL EZT IS!