Csodás hatással van a hála az emberi szervezetre: tudományosan is igazolták, mennyi mindenre jó
Van, amiért hálás vagy az életben? Nagyon sokat segít, amit érzel.
Melyik a legfontosabb érzés? Természetes, ha mindenki a szeretetet teszi az első helyre mind közül. Van azonban még egy, amely rendkívüli fontossággal bír, és nemcsak azért, mert a lelket gazdagítja: a hála.
A hála érzése és annak kifejezése meglepően jó hatással van az ember egészségére, így már két ok is van, hogy a hálát ne spóroljuk ki az életünkből.
Miért jó az egészségnek a hála?
A Greater Good Science Center 2018-ban összeállította A hála tudománya című tanulmányt, melyben különböző kutatások szerinti pozitív hatását szedték össze. Eszerint, aki hálás, boldogabb, elégedettebb, kevésbé anyagias, kevésbé hajlamos a kiégésre, türelmesebb, jobban alszik, sőt jobb a fizikai állapota is.
Megfigyelték, hogy a hála jót tesz a szívnek. Az említett intézménynél Huffman és kutatótársai végeztek vizsgálatot. Résztvevőik szívrohamtúlélők voltak, akiktől azt kérték, hogy a gyógyulási időszakban két héten át nap mint nap tudatosan keressék, sorolják el, miért hálásak. Egyesek a család és a barátok támogatásáért, szeretetéért, mások az orvosok és nővérek segítségéért voltak azok. Bármiért is, a kutatók számára látható volt, hogy azok, akik hálát éreztek valakinek vagy valami miatt, hamarabb gyógyultak, és egészségesebb volt a szívük, mint sorstársaiknak, akik nem tettek így.
A hála a mentális egészség tekintetében is jótékony. Huffman és kutatótársai szerint hasznos, ha úgynevezett hálalevelet írunk, így listázzuk tudatosan, mi mindenért vagyunk hálásak. Ez a gyakorlat ugyanis optimistábbá tesz, ami a mindennapokban sok stressztől, de akár a depresszió fenyegetésétől is megóvhat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hála érzését feneketlen kútból meríthetjük
A hála jótékony hatásait bárki élvezheti kis tudatossággal. Érezhetjük mások irányában, tetteik, szívességeik, segítségük miatt, és megpróbálhatjuk mindennap végigvenni, mi mindenért lehetünk hálásak. Magáért az életünkért, az egészségünkért, vagy ha épp betegek vagyunk, akkor azért, hogy van bennünk erő kitartani. Hálásak lehetünk a legapróbb dolgokért is, akár azért, hogy még nyitva volt a bolt, mire odaértünk.
Ha tisztában vagyunk azzal, milyen sok jó vesz körül, és ezért meg tudjuk fogalmazni a hálánkat, boldogabb emberek lehetünk. Fontos, hogy meglássuk a jót, és szabadon engedjük az adott dolog kapcsán ébredő gyógyító, pozitív érzéseinket.
Jóga rosszkedv ellen
Hasznos jógapózok, amelyek nem utolsósorban egyszerűek is: jobb kedvre derítenek.
Kiégés és rosszkedv ellen: 8 jógapóz, ami endorfint termel, és boldoggá tesz
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- gondolat
- rossz hangulat