Így lehetsz biztos benne, hogy tényleg környezetbarát terméket vásárolsz: sok a megtévesztő logó
Fontos dolgokra hívták fel a figyelmet.
Jelentősen nőtt az ökocímke (EU Ecolabel) ismertsége az elmúlt 5 évben a magyar fogyasztók körében, derül ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének friss kutatási adataiból. Itthon 32% ismerik a minősítést, míg az európai uniós átlag 30% körül mozog.
Legutóbb arról adott hírt az egyesület, hogy az ökotisztítószerek piaca töretlenül nő itthon, a hiteles minősítések ismertségének növekedése pedig annyiban biztató, hogy az önjelölt, minősítés nélküli „zöld” szerek jobban háttérbe szorulhatnak.
EU-ökocímke
Az országos reprezentatív mintán végzet kutatás szerint a válaszadók mintegy 32 százaléka ismeri az Európai Unió környezetbarát termék minősítését, míg 2019-ben ez az arány csak 17 százalék volt. A gyermekesek körében ez az arány még magasabb, 45 százalék, ami nem is csoda, hiszen a magyarok 88 százaléka aggódik a termékekben lévő vegyi anyagok egészségi, 87 százalékuk pedig a környezeti hatásuk miatt, és ezen belül is a gyerekek szervezete a legérzékenyebbek a durva kemikáliákra. A kutatásból az is kiderül, hogy ismertségtől függetlenül a válaszadók 77 százaléka meg is bízik az EU-ökocímke által nyújtott környezetvédelmi garanciában.
Terjed a zöldtakarítás, de a zöldre festés is
A zöldcímkék gomba módra elszaporodtak, mára közel 500 környezetbarát címke és megszámlálhatatlan önjelölt, azaz független minősítés nélküli, ellenőrizetlen tartalmú „zöld” címke van használatban világszerte. A gyártók igyekeznek felülni a zöldhullámra, hiszen a fogyasztói kereslet növekszik a környezetkímélő szerek iránt. Így itthon is tavaly 16 százalékkal nőtt az ökotisztítószerek piaca, a növekedés 80 százalékát azonban a hiteles ökominősítés nélküli, akár megtévesztő állításokkal „zöld”-ként árult termékek tudhatják magukénak.
A gyártók előszeretettel emelnek ki olyan tényeket a termékeikkel kapcsolatban, amelyek pozitív környezeti hatást jelentenek ugyan (pl. újrahasznosítható csomagolás, természetes illatanyag), de közben elterelik a figyelmet a termék tényleges, sokszor káros összetevőiről. Ha ezzel egy zöldlogó vagy egy harmadik fél által nem hitelesített címke is társul, könnyen azt a benyomást keltik magukról, hogy ökoszerrel áll szemben a vásárló.
Itt lépnek a képbe a harmadik fél által hitelesített tanúsítványok, melyek közül a Tudatos Vásárlók az EU Ecolabelt tartják a legerősebbnek. A védjegyek lényege, hogy a piaci előnyben részesülhessenek azok a termékek vagy szolgáltatások, melyek bizonyítottan kisebb mértékű terhelést jelentenek környezetükre, mint riválisaik (pl. újrahasznosított, újratölthető, csökkentetterőforrás-felhasználású, nincs veszélyesanyag-tartalma).
Az európai uniós ökocímkét az Európai Bizottság és a tagállamok alakították ki. Egyike azoknak a címkéknek, amelyeket mind az Európai Fogyasztók Szervezete (BEUC), mind az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) hitelesnek tart. Az EU-ökocímkét, az EU Ecolabelt azok a termékek vagy szolgáltatások kaphatják meg, amelyeknek kedvezőtlen környezeti hatásaik jelentősen kisebbek, mint a hasonló célt szolgáló termékeké és szolgáltatásoké. További előnye sok más ökocímkével szemben, hogy a kritériumokat jogszabályban rögzítik, és független szakértők folyamatosan ellenőrzik, vagyis a védjegyezésért nem a gyártó felel.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az Európai Unió piacára törekvő cégek saját elhatározásukból jelentkezhetnek a tanúsítási eljárásra, hogy megszerezzék és használhassák a virágos uniós ökocímkét egy adott termékkategória legkiválóbb termékein. Magyar termékek és magyarországi gyártók is jelentkezhetnek a minősítési eljárásra.
Miben bízzon a fogyasztó?
Nincs könnyű dolga a vásárlóknak, ha egyszerűen csak tiszta, higiénikus és káros vegyszerektől mentes környezetet szeretnének. A boltok polcain termékek tömkelege kínálja magát „zöld”-nek hihető tulajdonságokkal, nehéz kiválasztani azt a pár terméket, ami nemcsak hatékony, de nem marad utána káros szer a tárgyakon. Ez utóbbira garancia, ha EU-ökocímkével jelzett terméket választanak, a hatékonyságukat pedig ellenőrzik a Tudatos Vásárlók ingyenes terméktesztjeiben, amelyek már elérhetők mosógélekre, mosókapszulákra, kézi mosogatószerekre, gépi mosogatószerekre, valamint WC-tisztítókra is. Ezekben sorra dobogós helyen szerepelnek az ökocímkés termékek, így senkinek sem kell kompromisszumot kötnie hatékonyság és környezettudatosság között.
Így ismerheted fel, ha csak marketingfogás az ökotudatos termék: nagyon nehéz kiszűrni, de nem lehetetlen
Az ökotudatosság hangzatos hívószó, de gyakran egy egyszerű marketingfogásról, a zöldre festésről van csak szó.
Így ismerheted fel, ha csak marketingfogás az ökotudatos termék: nagyon nehéz kiszűrni, de nem lehetetlen
Az ökotudatosság hangzatos hívószó, de gyakran egy egyszerű marketingfogásról, a zöldre festésről van csak szó.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
- zöld
- környezetvédelem
- környezettudatosság
- környezetvédelmi kezdeményezés
- tudatos vásárlás
- tudatosság
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- egészség
- organikus
8 bioétel, amire felesleges pénzt költeni: a hagyományos is ugyanolyan jó
- tippek
- környezetvédelem