Milyen lehet úgy élni, hogy valaki nem tudja, boldog-e vagy szomorú? Az érzelmi vakság létező jelenség

Az élet mindenkit állíthat olyan bonyolult szituációk elé, amikor az átlagosnál nehezebben tud kiigazodni a saját érzésein. Pillanatokon belül él át örömöt és bánatot, megkönnyebbülést vagy épp kétségbeesést. Azt pedig, hogy a másikban milyen érzelmi viharok dúlnak, szintén nem mindig könnyű megérteni. Ráadásul a többiek érzelmeinek helyes dekódolása egyénenként változó lehet, kinek érzékenyebbek az antennái a környezete rezdüléseire, kinek kevésbé. 

Azt viszont mégsem egyszerű elképzelni, hogy ne tudnánk megállapítani magunkról vagy mondjuk a társunkról, hogy elégedett, vagy gondterhelt-e. Márpedig vannak, akiknek ez nehézségeket okoz, velük kapcsolatban merül fel az alexitímia, azaz az érzelmi analfabetizmus vagy -vakság jelensége.

Nehezen értelmezik a saját és a környezetük érzelmeit

Az alexitímiát nem betegségnek, inkább jellemvonásnak tekintik, ám jelentősen megnehezítheti az érintettek életét. Számukra egyáltalán nem magától értetődő az, hogy be tudják azonosítani a saját érzéseiket, vagy a környezetükben lévőkét, mint ahogyan az sem, hogy ki tudják fejezni, mi játszódik le éppen bennük. A nonverbális jelek, így a mimika olvasása éppúgy kihívás a számukra, mint a saját testi érzeteik érzelmekkel való azonosítása.

Például felismerik, hogy gyorsabban ver a szívük, de ezt nem tudják a félelemhez vagy az izgalomhoz kapcsolni, illetve nem képesek megkülönböztetni más érzelmektől. Könnyen belátható, hogy mindez a szociális kapcsolataikra nézve kifejezetten romboló hatással bír, hiszen ezekben alapvető fontosságú az empátia megléte, annak hiánya gyakran vezet az elszigetelődésükhöz.

A logikus, pragmatikus gondolkodást és cselekvést részesítik előnyben, a képzelőerő és a fantázia, a szimbolikus gondolkodás nem tartozik az erősségeik közé. Az érzelmek hiánya az arcukon is látható lehet, a merevség a testtartásukban is megnyilvánulhat. Döntéshozáskor az emóciókat háttérbe sorolják. Ugyanakkor az alexitímia nem jelent teljes apátiát, az érzelmi vaksággal élőknek is vannak érzéseik.

A gyerekkori bántalmazás és elhanyagolás fontos rizikófaktor

Az alexitímia jelenségét a ’70-es évek elején írta le Peter E. Sifneos pszichiáter, de még napjainkban is sok a megválaszolatlan kérdés a problémával kapcsolatban, különösen a kialakulásának körülményei nem tisztázottak. A megfigyelések szerint örökletesség is szerepet játszhat benne, de ennél is fontosabb a gyermekkorban elszenvedett bántalmazás, legyen szó akár fizikai, akár érzelmi abúzusról. Az elhanyagolás és az érzelemmentes környezet is lényeges rizikófaktor. Ilyen esetekben a fiatal védekezés gyanánt távolítja el magától az érzéseit, mintegy kikapcsolva azokat. Ekkor az alexitímia jellemvonássá válhat, míg ha később, negatív életesemény következtében jelentkezik, inkább állapotnak tartják.  

Az érzelmi vakság kapcsolódhat szorongásos zavarokhoz, depresszióhoz, evészavarokhoz, pszichoszomatikus kórképekhez, és gyakori a poszttraumásstressz-zavarban is. Előfordul, hogy tévesen autizmusként azonosítják, és bár azt gyakran kíséri, a két jelenség között nem tártak fel ok-okozati kapcsolatot. Az alexitímia mérésére főként a 20 tételes Torontó Alexitímia Skálát használják, amelynek már magyar változata is létezik. Az érzelmi vaksággal élők számára a személyre szabott terápia nyújthat segítséget. 

Hogyan kezeld a haragot?

Nagyon fontos elfogadni a harag létjogosultságát, és belátni, hogy semmi baj nincs azzal, ha az ember olykor ilyesmit érez. Jelenléte az életben, a mindennapokban természetes dolog. Legalább annyira az, mint hogy civilizált emberként az, aki mérges, törekszik tudatosan, józanul megélni az indulatát - bármilyen nehéz is ilyenkor tiszta fejjel gondolkodni.

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

• ezo
• mentális probléma
• empátiahiány
• érzelmi vakság
• alexitímia
• bántalmazás
• Terasz