Ezt váltja ki az emberekből egy alulöltözött nő: nem úgy reagálnak, ahogy hinnéd
Egy kutatás kimutatta, hogy a kihívóan öltözködő nőkkel szemben nem érzünk empátiát.
Nem a külső teszi az embert. A társadalom azonban gyakran felszínes, és akarva-akaratlanul is - általában inkább az utóbbi - külső alapján ítélkezik. Ez nem helyes gyakorlat, mivel emberek tárgyiasításához vezet, ami általában a nőket érinti.
A tárgyiasítás gyakran a szexuális erőszak áldozatait érintően jelenik meg, amikor a kívülállók a ruházata, sminkje, - tehát a külseje - alapján ítélkeznek a vele történtekről. Ugyanez a tárgyiasítás történik a modellekkel, akiknek testéből sokszor többet látunk, mint az átlagemberéből, vagy a hoszteszekkel, akik gyakran csinos ruhában, erősen kifestve, magas sarkú cipőben dolgoznak. Egy friss kutatás szerint az emberek egy kihívó sminket vagy ruhát viselő nővel szemben nem túl empatikusak.
Ennyire vagyunk együttérzők
Egy 2018-as kutatás érdekes módon világított rá arra, hogy mennyire nem éreznek együtt az emberek azokkal a nőkkel szemben, akik kihívóbban öltözködnek. Egy egyszerű labdajátékkal mutatták ki, hogy az emberek empátiával kapcsolatos agyi aktivitása csökken, amikor társadalmi elutasítástól szenvedő, tárgyiasított nőt látnak. Ellenben, amikor egy teljesen felöltözött nőt utasítanak el vagy ignorálnak, az empátia szintje erősödik.
A Trentói Egyetem professzora, Carlotta Cogoni és csapata 36 alany - akik közül 19 nő volt - agyi aktivitását vizsgálta, mialatt egy egyszerű, passzolgatós labdajátékot figyeltek. A passzolgatásban négy ember vett részt, és fordulónként egy-egy álruhás kutatónő is beállt. Először mindketten erős sminket kaptak, és kihívó, fekete ruhába öltöztek, egy másik fordulóban pedig pólóba és hosszú nadrágba bújtak, illetve halvány sminket viselve játszottak.
Amíg a kísérlet 36 résztvevője az előre megrendezett passzolgatós labdajátékot figyelte, addig a kutatók az agyi aktivitásukat monitorozták. Amikor a figyelő alanyok azt látták, hogy a pólót és nadrágot viselő nőt ignorálják a passzolgatók, tehát kimarad a játékból, akkor az alanyok agyának az a területe aktivizálódott, mely az emocionális fájdalmat érzékeli, valamint a szociális magatartásért felelős, mediális frontális kéreg.
Ugyanez az agyi aktivitás - tehát az empátiaérzet - csökkent a résztvevők agyában, amikor azt látták, hogy egy tárgyiasított, vagyis kihívóan öltözött nőt utasítanak el vagy ignorálnak a többiek a játék során. Meglepő részlet, hogy mind a férfi, mind a női résztvevők jóval kevesebb empátiát éreztek a tárgyiasított nőkkel szemben. Vagyis a nők is kevésbé empatikusak saját nőtársaikkal, amennyiben az sokat mutató öltözékben, erős sminkben jelenik meg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kutatók arra is megkérték az alanyokat, hogy a labdajáték figyelése közben írják le, hogy szerintük mit éreznek az ignorált, passzolgatásból kihagyott nők. Érdekes, hogy minden résztvevő egyöntetűen azt írta le, hogy a nők - akár tárgyiasított szerepben voltak, akár nem - valószínűleg minden esetben, amikor társadalmi elutasításban volt részük, valami negatívat éreztek.
Tehát a kutatás alanyai sejtették, hogy minden esetben rosszul érzi magát az ignorált személy, azonban jóval kevesebb empátiát éreztek a tárgyiasított nővel szemben. A tanulság pedig az, hogy akármilyen ruhát viseljen is egy nő, akármennyire legyen is kifestve, a társadalmi elutasítás ugyanannyira fáj neki, mint egy tetőtől talpig felöltözött nőnek. Ha az embert igen, az érzelmi világunkat valóban nem a ruha teszi, ezért nincs értelme külső vagy öltözködés alapján megítélni egymást.
Nem vagyunk használható tárgyak
Az alábbi fotósorozatban olyan nők és férfiak vállalták fel az őket ért bántalmazás részleteit, akik ellen nemi erőszakot követtek el. Van, akit még gyerekként ért abúzus, van, akit felnőttként, ám mindegyik esetben van valami közös: mindegyiküket tárgyiasították.
OLVASD EL EZT IS!