Meghallotta a vásárló, amikor beszóltak rá a boltban: zseniálisan reagált
A férfi nem tudta szó nélkül hagyni a rá tett megjegyzést, ami a sorban állva megütötte a fülét.
A washingtoni Andy Ross a minap a munkából hazafelé beugrott a közértbe pár dologért, ahogyan általában, ám ezúttal kellemetlen élményben volt része. Mivel építkezéseken dolgozik, előfordul, hogy a nap végére piszkos lesz, ahogyan most is, de emiatt még nem volt rossz tapasztalata, idáig. A pénztárhoz vezető sorban állva arra lett figyelmes, hogy egy hét-nyolc év körüli kislány folyamatosan nézi, de ez még nem is zavarta volna, hiszen ő is édesapa, tisztában van vele, hogy a gyerekek kíváncsiak - az édesanya reakciójára azonban nem számított.
Amikor a nő észrevette, hogy a lánya a mögöttük álló, poros arcú, tetovált karú férfit nézi, rászólt a gyerekre, hogy ne bámuljon, majd, amikor távoztak a pénztártól, alig hallgatóan odahajolt a kicsihez, és azt mondta: "látod, ezért kell tanulnod". Pechére Andy hallotta a megjegyzést, és úgy döntött, nem hagyja, hogy az anya ilyen súlyos előítéleteket ültessen el a lánya fejében. Most rajta volt a sor, hogy meglepje a meggondolatlan nőt, válaszolt a megjegyzésre - nézd meg a képeket, és tudd meg, mit mondott!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!