
A duci nő lefotózta, hogy megnézik az utcán, de valamit nem vett észre
Haley Morris-Cafierónak meggyőződése, hogy kövér nőként megbámulják, és lefotózta azokat, akik szerinte ezt tették.

Haley Morris-Cafiero különös projektbe kezdett: lefotózta saját magát az utcán, teljesen hétköznapi helyzetekben, de a képeken nem ő volt a lényeg, hanem a körülötte elhaladó járókelők. A túlsúlyos fényképész tapasztalata szerint az emberek rosszallóan megbámulják kövér társaikat, ezért úgy döntött, dokumentálja az ilyen eseteket, és szembesíti a társadalmat a bántó magatartással.
Erre nem gondolt a fotós
A kommentelők szerint azonban a fotós elment amellett a tény mellett, hogy a képeken láthatók nagy részénél valójában nem is lehet egyértelműen megmondani, hogy pontosan Haley-t nézik, vagy mögötte, mellette figyelnek valami teljesen mást. Akinek pedig tényleg rajta állapodott meg a tekintete, az sem ítélkezően bámulja: a hozzászólók úgy gondolják, a nő egyszerűen feltűnést keltett azzal, hogy nyilvános helyen fotózkodott, ez pedig mindig érdekes, teljesen mindegy, hogy néz ki, vagy mit csinál a modell.
Tehát a pillantások nagy részét inkább a kíváncsiság, és - a projekt mondanivalójával ellentétben - nem a rosszindulat eredményezte. Sokan megjegyezték, hogy valószínűleg Haley saját önbizalomhiányát vetíti ki másokra. Bár azt állítja, nem érdekli, mit gondolnak róla az emberek, valójában nagyon is fontos neki mások véleménye, és attól fél, hogy amivel nem elégedett magán, az a többieknek is feltűnik - ezért gondolja automatikusan, hogy mindenki őt nézi, és a túlsúlyával van elfoglalva. Te mit gondolsz a képek láttán?
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
OLVASD EL EZT IS!
- sztereotípia
- érdekességek a világból
Ezen múlik az első benyomás? Egy nagyon fontos dolog, ami mindent eldönt
- zaklatás
- előítélet