65 év után került vissza a nagymama báli táskája: megható dolgok voltak benne

Egy iskolai bálon keveredett el a retikül, benne számtalan személyes holmival. Aztán 65 évvel később felújították az intézményt.

Elhagyott táska
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A középiskolai bálok mindenki számára felejthetetlenek, Marty Ingham Everettnek, leánykori nevén Martha Ina Inghamnek viszont sajnos negatív élményként maradt örök emlék, ugyanis elhagyta a retiküljét. Azt azonban sosem gondolta volna, hogy 65 évvel később megtörténik a csoda, és újraélheti fiatalkorát. 

A most 81 éves nő 16 évesen vett részt az ünnepségen, ami minden tini életében hatalmas eseménynek számított. A bál hevében azonban a kistáskája becsúszott az egyik terem falán található résbe, ahonnan kísérője segítségével sem sikerült kiszedni. 

Időkapszula a múltból

2019-ben, az intézmény felújítása során a renoválást végző munkások a törmelékek alatt kiszúrtak valami oda nem illőt: egy báli retikült. Leadták az iskola igazgatóságának, akik kinyitották a táskát, és tartalmától könnyekig hatódtak. 

elhagyott táska  facebook
Fotó: Facebook

A különleges tárgy 1954 óta porosodott az épület egyik rejtett zugában, és az általános piperén túl személyes emlékekkel volt tömve. A nosztalgikus hangulatú, fekete-fehér fotóknál is romantikusabb volt az a három kézzel írt szerelmes levél, amivel az ifjú lányt ostromolták a lovagok. 

A Facebooknak köszönhetően sikerült felgöngyölíteni, ki lehet a jogos tulajdonos, és egyből kipostázták az időkapszulát. A nő szóhoz sem jutott a meghatódottságtól, amikor átvette a csomagot, annyi rég elfeledett emlék elevenedett fel benne. A kommentelők azonban nem elégedtek meg a happy enddel, és kíváncsiak voltak a mögötte lévő történetre, amit Martha meg is osztott. 

elhagyott táska tartalma facebook
Fotó: Facebook

Elmondása szerint abban az időben három fiú udvarolt neki. Belül azonban mindig tudta, hogy Paul, Carter és Torchy közül Carter az, aki valóban megdobogtatja a szívét. Neki mondott igent a bálra, és vele szerepel a táskában talált fotókon is, melyek még otthon készültek róluk. Az első szerelem nem tartott örökké, de ma is melegséggel gondol a jóképű srácra, akihez olyan meghatározó élmények kötik, mint az első bál - és az első táska elhagyása. 

A kiemelt kép illusztráció. Fotók: Getty Images Hungary, Facebook/Greater Clark County Schools.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Nézd meg ezt is - Paint-rajzok 87 évesen

Minden bizonnyal még a program tervezőinek szeme is megakadna a műveken.

A 87 éves néni megtanult paintezni, most elképesztő festményeket készít

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük