Hatalmas mennyiségű elektronikus hulladék keletkezett idén: a kínai nagy falnál is nagyobb a tömege
Óriási értéket képvisel ez a rengeteg elektronikus hulladék.
A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé - írta a BBC hírportálja. A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte. Rámutattak, hogy a leselejtezett holmi óriási értéket képvisel.
A Világgazdasági Fórum egy 2019-es jelentése alapján a világ elektronikus hulladékának értéke 62,5 milliárd dollár (19 ezer milliárd forint), több, mint számos ország GDP-je.
Évről évre egyre több lesz az elektronikus hulladék a világban
- Egy tonna leselejtezett mobiltelefonban több az arany, mint egy tonna aranyércben - mondta Rüdiger Kühr, az ENSZ fenntarthatósági programjának (Sustainable Cycles, SCYCLE) igazgatója. A mobiltelefonokon kívül - többek között - hűtőszekrények, vízforralók, tévék, elektronikus játékok és sporteszközök alkotják az úgynevezett e-hulladékot, amelynek mennyisége évente kétmillió tonnával nő a világon. A becslések szerint kevesebb mint 20 százalékát gyűjtik össze, és hasznosítják újra.
- A mobiltelefonok fejlesztésének üteme például a régebbi készülékek gyorsuló lecseréléséhez vezetett - mondta Pascal Leroy, a WEEE igazgatója. A fogyasztók sem biztos, hogy megfelelően bánnak az e-hulladékkal: az Egyesült Királyság háztartásaiban akár 40 millió használaton kívüli készülék lapulhat a Királyi Kémiai Társaság 2019-es tanulmánya szerint.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sok értékes és ritka anyag rejtőzik a leselejtezett elektromos eszközökben, melyekre több iparágban is szükség van. A mobiltelefonokban lévő gallium orvosi hőmérőkben, LED-ekben, napelemekben, távcsövekben alkalmazható, az arzén tűzijátékhoz és favédő anyagok előállításához kell, az ezüstöt tükrök, napra sötétedő, úgynevezett reaktív lencsék, érintőképernyőkhöz való antibakteriális textilek és kesztyűk előállításához használják, az indiumra tranzisztorokhoz, mikrochipekhez, a Forma-1-es autók golyóscsapágyainak bevonatához van szükség.
A környezetnek is jó az e-hulladék helyes gyűjtése
- A fogyasztók a helyes dolgot akarják tenni, de megfelelő tájékoztatásra és könnyen elérhető infrastruktúrára van szükségük, hogy társadalmi normává váljon az e-hulladék gyűjtése és elhelyezése - magyarázta Leroy. Arra is kitért, hogy az e-hulladék gyűjtése és újrafelhasználása az üvegházhatású gázok kibocsátását is csökkenti. - Minden tonna elektronikus hulladék újrafelhasználásával mintegy két tonna szén-dioxid kibocsátását akadályozhatjuk meg - tette hozzá.
Hová kell dobni a hungarocellt? 10 egyszerűnek tűnő, de fogós kérdés a háztartásból
Mennyire ismered a szelektív hulladékgyűjtés szabályait?
(Képek forrása: Getty Images Hungary)