Hatalmas mennyiségű elektronikus hulladék keletkezett idén: a kínai nagy falnál is nagyobb a tömege

Óriási értéket képvisel ez a rengeteg elektronikus hulladék.

elektronika-hulladék2
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé - írta a BBC hírportálja. A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte. Rámutattak, hogy a leselejtezett holmi óriási értéket képvisel.

A Világgazdasági Fórum egy 2019-es jelentése alapján a világ elektronikus hulladékának értéke 62,5 milliárd dollár (19 ezer milliárd forint), több, mint számos ország GDP-je.

Évről évre egyre több lesz az elektronikus hulladék a világban

- Egy tonna leselejtezett mobiltelefonban több az arany, mint egy tonna aranyércben - mondta Rüdiger Kühr, az ENSZ fenntarthatósági programjának (Sustainable Cycles, SCYCLE) igazgatója. A mobiltelefonokon kívül - többek között - hűtőszekrények, vízforralók, tévék, elektronikus játékok és sporteszközök alkotják az úgynevezett e-hulladékot, amelynek mennyisége évente kétmillió tonnával nő a világon. A becslések szerint kevesebb mint 20 százalékát gyűjtik össze, és hasznosítják újra.

elektronika-hulladék1
Fotó: tbd / Getty Images Hungary

- A mobiltelefonok fejlesztésének üteme például a régebbi készülékek gyorsuló lecseréléséhez vezetett - mondta Pascal Leroy, a WEEE igazgatója. A fogyasztók sem biztos, hogy megfelelően bánnak az e-hulladékkal: az Egyesült Királyság háztartásaiban akár 40 millió használaton kívüli készülék lapulhat a Királyi Kémiai Társaság 2019-es tanulmánya szerint.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Sok értékes és ritka anyag rejtőzik a leselejtezett elektromos eszközökben, melyekre több iparágban is szükség van. A mobiltelefonokban lévő gallium orvosi hőmérőkben, LED-ekben, napelemekben, távcsövekben alkalmazható, az arzén tűzijátékhoz és favédő anyagok előállításához kell, az ezüstöt tükrök, napra sötétedő, úgynevezett reaktív lencsék, érintőképernyőkhöz való antibakteriális textilek és kesztyűk előállításához használják, az indiumra tranzisztorokhoz, mikrochipekhez, a Forma-1-es autók golyóscsapágyainak bevonatához van szükség.

A környezetnek is jó az e-hulladék helyes gyűjtése

- A fogyasztók a helyes dolgot akarják tenni, de megfelelő tájékoztatásra és könnyen elérhető infrastruktúrára van szükségük, hogy társadalmi normává váljon az e-hulladék gyűjtése és elhelyezése - magyarázta Leroy. Arra is kitért, hogy az e-hulladék gyűjtése és újrafelhasználása az üvegházhatású gázok kibocsátását is csökkenti. - Minden tonna elektronikus hulladék újrafelhasználásával mintegy két tonna szén-dioxid kibocsátását akadályozhatjuk meg - tette hozzá.

Hová kell dobni a hungarocellt? 10 egyszerűnek tűnő, de fogós kérdés a háztartásból

Mennyire ismered a szelektív hulladékgyűjtés szabályait?

Hová kell dobni a hungarocellt? 10 egyszerűnek tűnő, de fogós kérdés a háztartásból

Kvíz!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük