
Börtönbe megy? Már megint megszegte a törvényt a botrányhős énekes
Chris Brown már megint bajba keveredett.

Chris Brown négyévnyi jó magaviselet után elengedte magát, és csalt egy kicsit, ami balszerencséjére kiderült.
A bíróság visszavonta az énekes próbaidejét, és jó esély van rá, hogy börtönben köt majd ki.
Börtönbe mehet
Miután súlyosan bántalmazta Rihannát, Chris Brown 2009-ben próbaidőt kapott, és négy évig úgy tűnt, működik a dolog, az énekes képes magát távol tartani a bajtól. 2013-ban azonban több kétes ügyletbe is bonyolódott.
Először kiderült, nem végezte el a büntetésként rá kirótt közmunka egy részét, majd verekedésbe keveredett. Ekkor két és fél hónapot töltött őrizetben, majd még egy cserbenhagyásos gázolással is meggyanúsították, ám ezt a vádat később ejtették, és ismét életbe lépett a próbaidő.
Chris a héten megint meghallgatáson vett részt a bíróságon, ugyanis újabb problémák adódtak: az énekes engedély és felügyelet nélkül hagyta el az államot. Egyelőre szabadlábon van, de tavasszal ismét tárgyalásra kerül majd a sor, ahol eldől, kap-e letöltendő börtönbüntetést.
Justin Bieber rendőrségi ügyei
Egy évvel ezelőtt Justin Biebernek is meggyűlt a baja a törvénnyel. Nézd meg, hogyan mosolygott a rendőrségi fotón!

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- rendőrség
- miley cyrus
Csúnya rendőrségi ügy! Börtönbe kerülhet a 24 éves színésznő
- botrány
- rendőrség