Ha így próbálsz boldog lenni, az ellenkezőjét éred el: sokan nem is sejtik
Az eredmény még a kutatókat is meglepte: úgy tűnik, ezt senki sem gondolta volna.
"A boldogság egy pillangó. Ha kergetjük, kisiklik a kezünk közül, de, ha csendben leülünk, az is lehet, hogy leszáll ránk." Nathaniel Hawthorne amerikai írótól származnak e sorok, a csuda gondolta volna, hogy valaki már az 1800-as években kimondja azt, amire a tudósok csak most jöttek rá.
A könyvesboltok polcai roskadásig vannak önsegítő könyvekkel, melyek a boldogság receptjével kecsegtetnek, és a csábító ígérettel, miszerint záros határidőn belül bárkinek a birtokába kerülhet a vágyott érzés. Nos, a tudomány másképp vélekedik erről, ezért egy érdekes kísérlet keretében a hipotézis nyomába szegődtek.
Ha így próbálsz boldog lenni, az ellenkezőjét éred el
A tanulmány az amerikai Rutgers és a kanadai Torontói Egyetem szervezésében valósult meg. Vezető szerzői Aekyoung Kim és Sam Maglio, kutatásuk középpontjában pedig a boldogság és az emberi időérzék kapcsolata állt.
A résztvevőket két csoportra osztották: az elsővel kérdőívet töltettek ki, melyben arra voltak kíváncsiak, mi tenné őket boldoggá, valamint mit tesznek rendszeresen a boldogságukért, miközben egy unalmas filmet vetítettek nekik a hídépítésről. A vezetők szándéka ez esetben az volt, hogy az emberek egy elérendő célként tekintsenek a boldogságra.
A másik csoport tagjainak listába kellett szedniük azokat a dolgokat, melyek boldoggá teszik őket, miközben a háttérben egy vígjáték ment. Ez esetben a kutatók célja pedig az volt, hogy a boldogság egy állapotot szimbolizáljon. A kísérlet végén mindenkitől megkérdezték, mennyi szabadidejük van.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A kettes számú csoport sokkal kiegyensúlyozottabbnak bizonyult, és egy percig sem gondolták, hogy időszűkében lennének. "Ellenben az idő gyorsan tovaszáll azoknál, akiket naphosszat leköt a boldogság hajkurászása. Mondhatni ironikus, de ettől csökken az elégedettségérzet, a stressz viszont növekszik."
"A materiális világ átka, hogy az embereket jobban leköti az anyagi javak vásárlása, mint az újdonságkeresés vagy a tapasztalatszerzés, ami többnyire más emberek megsegítésével párosul. Hiszen gondoljunk csak az önkénteskedésre vagy a jótékonykodásra. Ha képesek vagyunk erre helyezni a hangsúlyt, akkor kisvártatva a boldogság nem tűnik többé elérhetetlen dolognak, ahogy az időhiány kellemetlen érzete is megszűnik" - vélekednek a kutatók.
Noha az emberek eltérően vélekednek a boldogságról, a szakemberek szerint az önsegítő könyveknél is jobb lehet a hálanapló, melyben, ha mindennap feljegyzünk négy-öt dolgot, amiért az életnek köszönettel tartozunk, idővel valóban úgy tekinthetünk a boldogságra, mint egy már meglévő dologra.
A pénz boldogít?
Az indianai Purdue Egyetem egy korábbi kutatásában arra kereste a választ, vajon a bankszámla mérete mekkora boldogságérzettel párosulhat. Kiderült, hogy az emocionális jóléthez évi 60-75 ezer dollár - nagyjából 15 és 20 millió forint közötti - összeget kellene keresni.
A kutatók azt is megállapították, hogy a limit maximum 95 ezer dollár: ha valaki ennél többet keres, az ismételten boldogtalansághoz vezethet, hiszen a több pénz még inkább az anyagi javak halmozására sarkallja az embereket.
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- érdekesség